4p
A magyar adósságráta az egyik legdinamikusabb csökkenést mutatta a tagállamok között az Eurostat legfrissebb adatai szerint.

Tavaly az államadósság az előző évekhez képest a GDP 70,2 százalékára mérséklődött, míg a hiány mind az uniós kritérium, mind pedig a kitűzött cél alatt, 2,3 százalékon teljesült.

Pozitív fejleményként emelte ki a Pénzügyminisztérium, hogy az Eurostat a korábban megfogalmazott módszertani fenntartásait Magyarországra nézve visszavonta, mert a magyar állam eleget tett az adatharmonizációs kéréseknek.

Az Eurostat többször kifogásolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak besorolását, megítélése szerint ugyanis az MNB alapítványainak és azok leányvállalatainak eszközeit a központi költségvetés részeként kell kezelni. Az Eurostat szerint a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséget (MSZKSZ) is a központi költségvetésbe kell besorolni.

A kormány változatlanul elkötelezett a kiszámítható és felelősségteljes költségvetési politika iránt, amelyben kiemelt szerep jut az államadósság csökkentésének - hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium. A korábbi adatokhoz képest is jelentősebben mérséklődött az adósságráta: 2017-ben 73 százalék alá, tavaly pedig 70,2 százalékra. Az idei első fél évben ez a tendencia tovább folytatódott, így az év végére várt 68,5 százalékos mutató reálisan teljesíthető - szögezte le a PM. Az MNB adatai szerint június végén 68,2 százalékon állt a mutató.

A kormány eltökélt célja az, hogy a kormányzati ciklus végére az államadósság aránya a 60 százalékos szint alá kerüljön.

Az államháztartási hiány 2012 óta minden évben az erre vonatkozó, három százalékos konvergencia-kritérium alatt teljesül, így 2013-ban meg is szűnt a Magyarország elleni túlzotthiány-eljárás, amelyet az uniós szervek rögtön a 2004-es csatlakozáskor indítottak. Az idei évi költségvetési folyamatok előrevetítik az 1,8 százalékos hiánycél elérését.

Az Unióban is csökkent a hiány és az államadósság

Csökkent az államháztartási hiány és az államadósság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya tavaly az Európai Unióban és az euróövezetben.

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn közölt második becslése szerint a 19 országot tömörítő euróövezetben a GDP-arányos államháztartási deficit 0,5 százalékra süllyedt 2018-ban a 2017-ben elért 0,9 százalékról. A hiány abszolút értékben 103,51 milliárd eurót tett ki 2017-ben, ez 57,86 milliárd euróra csökkent tavaly. A 28 tagú unióban 2017-ben 160,25 milliárd euróra, 2018-ban pedig 114,052 milliárd euróra rúgott a hiány, GDP-arányosan 1,0 százalékról 0,7 százalékra mérséklődött a hiány.Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya az euróövezetben 87,8 százalékról 85,9 százalékra süllyedt az euróövezetben, az unió egészében pedig 82,1 százalékról 80,4 százalékra mérséklődött.

Az államháztartás többlettel zárt 14 uniós országban: Luxembourgban (2,7 százalék), Németországban és Máltán (egyaránt 1,9 százalék), Bulgáriában (1,8 százalék), Hollandiában (1,5 százalék), Csehországban (1,1 százalék), Görögországban (1,0 százalék), Dániában, Szlovéniában és Svédországban (egyaránt 0,8 százalék), Litvániában (0,6 százalék), Horvátországban (0,3 százalék), Ausztriában (0,2 százalék) és Írországban (0,1 százalék).

Mindössze két uniós tagállamban érte el vagy haladta meg a 3 százalékos küszöböt a GDP-arányos hiány tavaly: Romániában 3,0 százalékra, Cipruson pedig 4,4 százalékra rúgott a deficit.

Tavaly év végén Észtország büszkélkedhetett a legkisebb mértékű, 8,4 százalékos GDP-arányos államadóssággal, majd Luxemburg (21,0 százalék), Bulgária (22,3 százalék), Csehország (32,6 százalék), Litvánia (34,1 százalék) és Dánia (34,2 százalék) következett.

Tizennégy tagállamban haladta meg a 60 százalékos küszöböt a GDP-arányos államadósság, a legrosszabb helyzetben Görögország volt 181,2 százalékkal, majd Olaszország következik 134,8 százalékkal, Portugália 122,2 százalékkal, Ciprus 100,6 százalékkal, Belgium 100,0 százalékkal, Franciaország (98,4 százalék) és Spanyolország (97,6 százalék).

Az adósságrátát legnagyobb mértékben Litvánia csökkentette, 5,2 százalékponttal, majd Málta és Hollandia következik egyaránt 4,5 százalékponttal, Ausztria 4,3 százalékponttal, Írország 4,2 százalékponttal, Portugália 3,8 százalékponttal, Szlovénia 3,7 százalékponttal, Németország 3,4 százalékponttal, Horvátország 3,2 százalékponttal, Bulgária 3,0 százalékponttal, majd Magyarország 2,7 százalékponttal. A sereghajtó Franciaországban nem változott, Olaszországban 0,7 százalékponttal, Görögországban 5,0 százalékponttal, Cipruson pedig 6,7 százalékponttal emelkedett a GDP-arányos államadósság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG