6p
Ugyan számos olyan információ jelent meg az utóbbi időszakban, amely akár bizonytalanságot is okozhatna, a befektetők ezt most teljesen figyelmen kívül hagyták, és a nemzetközi tőzsdeindexek töretlenül erősödnek. A globális kockázatvállalási kedv növekedése a forintot is segítette, az OTP-t pedig történelmi csúcsra lendítette. Lássuk, melyek a legfontosabb piacmozgató információk.
Csányi Sándor az OTP éves közgyűlésén. MTI Fotó: Kovács Attila

Általános a pozitív hangulat a tőkepiacokon, a hónap elején tapasztalt pesszimizmusnak immár nyomát sem látjuk. Pedig az akkor problémaként emlegetett kérdések, így az amerikai-kínai kereskedelmi háború, a Brexit vagy a gazdasági lassulás továbbra is terítéken vannak. A tőzsdéken viszont úgy tűnik a befektetők abban bíznak, hogy mindezek hamarosan megoldódnak, így hétfőn tovább erősödő árfolyamokat láthattunk.

Európában mindenütt pluszok voltak, és a New York-i tőzsdék irányadó mutatói is felfele mozdultak. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 55,68 ponttal, 0,21 százalékkal, 26 825,88 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutatója 20,51 ponttal, 0,69 százalékkal erősödött, és 3006,71 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 73,44 ponttal, 0,91 százalékkal lett magasabb, és 8162,99 ponton zárt.

Hétfőn a budapesti tőzsdén az OTP nagy emelkedésének köszönhetően 1 százalékos pluszban zárt a BUX. Pozitívum, hogy a keddi nyitást követően sem veszített a lendületéből a magyar börze.

1; Eldőlhet végre a Brexit?
Hétfőn sem lehetett szavazásra bocsátani az EU és a brit kormány között létrejött kilépési megállapodást a brit parlament alsóházában John Bercow, az alsóház elnökének döntése miatt. Ezt azzal indokolta, hogy szombaton az alsóház már döntést hozott ugyanebben az ügyben.

Az alsóház egyébként szombaton fogadott el egy olyan módosító indítványt 322:306 arányban, amely megakadályozta a szavazást a megállapodásról. Az indítvány célja az egyezmény formális jóváhagyásának halasztása mindaddig, amíg annak jogi szövegét a parlament teljes egészében törvénybe nem iktatja.

Kedden a parlament ismét összeül, és a várakozások szerint szoros lesz az eredmény, de végül néhány fős többséggel átmehet Boris Johnson kilépési megállapodása.

2; Nem várható változtatás az MNB-től
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, elemzők arra számítanak, hogy a testület nem változtat az alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és az egynapos (overnight) jegybanki betét kamata is mínusz 0,05 százalék marad, és a kamatfolyosó sem módosul.

Elemzők úgy vélik: a jegybank monetáris döntéshozó testülete legalább a következő év végéig nem módosít az alapkamaton, feltéve, ha az infláció a 3 százalékos cél közelében marad, és a gazdasági bővülés üteme mérséklődik az idei növekedési csúcsokhoz képest. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll.

Az MNB prognosztizált kivárása egyébként beleillik abba a trendbe, amit világszerte a nagy jegybankok tesznek. Ennek révén míg korábban az MNB túl lazának tartott monetáris politikáját és a negatív reálkamatokat említette több elemző a forint gyengülésének okaként, ezek előbb-utóbb okafogyott indokok lehetnek. Valószínű ez is hozzájárult ahhoz, hogy némileg erősödni tudjon a magyar fizetőeszköz. (Részletes cikkünket itt olvashatja).

3; Recesszió Németországban, lassulás a régiónkban
A német jegybank szerint a gazdaság az egymást követő második negyedévben is visszaesést mutathatott. A szeptember végével záródott negyedévben minimálisan zsugorodhatott a német gazdaság az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye negyedéves összevetésben - közölte hétfőn ismertetett jelentésében a német szövetségi jegybank, a Deutsche Bundesbank. Az első negyedévben a német GDP 0,4 százalékkal nőtt. A német gazdaság utoljára a 2012 vége és 2013 eleje közötti időszakban volt recesszióban. A Bundesbank jelentése szerint a globális kereskedelmet sújtó bizonytalanság kedvezőtlenül hat az exportorientált német iparra. A Bundesbank hétfőn ismertetett jelentésében ugyanakkor leszögezte, hogy nem tart markáns recessziótól.

Nem csak Németországban, de a régiónkban is lehetnek gondok, legalább is a Coface elemzése szerint. Úgy látják, a közép- és kelet-európai régió GDP-bővülése uniós szinten kiemelkedő, a növekedés üteme lassulhat a következő években, a régiós GDP 2019-ben 3,6 százalékkal emelkedhet, 2020-ban pedig 3,2 százalékos gazdasági bővülés várható; a magyar GDP idén 4,5 százalékkal, 2020-ban 2,9 százalékkal nőhet

4; Normalizálódik a hozamgörbe, de nincs ok örömre
Mohamed A. El-Erian, a Pimco korábbi vezérigazgatója a Bloombergen közölt véleménycikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy a hozamszintek normalizálódása mögött nem a javuló gazdasági folyamatokat, hanem a nagy jegybankok nemkonvencionális intézkedési iránti lelkesedés csökkenését kell keresni, idézte a szakembert az Equilor reggeli hírlevele.

A szakember a hozamgörbe invertálódása idején jelezte, hogy az nem feltétlenül a recesszió előjele, most arra figyelmeztet, hogy a jegybanki beavatkozások miatt torz képet mutat a kötvénypiac, így nincs okunk túlzott optimizmusra. Az eurózóna és az Egyesült Államok gazdasági növekedése is lassul, a kínai növekedési aggodalmak megalapozottak, és továbbra is fennállnak. A piaci szereplők többsége úgy gondolja, hogy a jegybankok nemkonvencionális intézkedési hosszú távon nem fenntarthatóak, és csak korlátozott hatásuk van, amellett, hogy teljesen eltorzították a kötvénypiaci hozamok alakulását.

5; Történelmi csúcson az OTP
Miután hétfőn két százalék feletti mértékben erősödött az OTP, kedden tovább tudott nőni a bank árfolyama. Ma reggel tovább tudott lépni a részvény, 1 százalékkal erősödött a bankpapír kurzusa. Ezzel az OTP elérte a 13 550 forintos szintet, ami újabb történelmi csúcsot jelentett.

Az elmúlt napokban egyébként többször megközelítette a papír a korábbi csúcsot, de rendre lefordult onnan, míg végül hétfőn sikerült az eddigi legmagasabb záróértékét elérnie.

A növekedésben szerepe lehet annak, hogy a harmadik negyedéves gyorsjelentéseknél várhatóan tovább növekvő számokat látunk majd. Ahogy az is segíthetett, hogy a Morgan Stanley 14 100 forintról 15 100 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17700 17505 17770 +0,57% 0 0 5 396 130 425 HUF 2024-04-15 17:07:16
MOL 3048 3046 3074 0,00% 0 0 1 546 208 690 HUF 2024-04-15 17:05:05
MTELEKOM 920 920 929 +0,55% 0 0 139 039 318 HUF 2024-04-15 17:05:06
RICHTER 9335 9330 9420 -0,59% 0 0 1 082 706 505 HUF 2024-04-15 17:05:03
OPUS 396 392 398 +1,28% 0 0 51 831 402 HUF 2024-04-15 17:05:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
Részvény / Deviza / Áru Hűha! Borzasztó formában volt a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:31
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ezt nézze meg! Áttört egy gátat az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG