Magyar foci

Feljutó csapattól hozott vezetőedzőt a Békéscsaba

Schindler Szabolcs ismerős lehet a szurkolóknak.

A Békéscsaba 1912 Előre a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a csapat korábbi játékosa, Schindler Szabolcs lett az új vezetőedző. A 44 éves szakember labdarúgóként számos hazai csapatban megfordult, kétszer nyert Magyar Kupát: az MTK-val 2000-ben, illetve a Honvéddal 2007-ben. Két éven keresztül, 2003 és 2005 között Békéscsabán futballozott, ahol 50 mérkőzésen lépett pályára. Háromszázadik NB I-es bajnoki mérkőzésére, 2008. szeptember 26-án, a DVSC ellen került sor – írja a hivatalos klubhonlap.

Sohasem volt még ilyen meze a Barcelonának
Hódolat a világvárosnak.

Pályafutása befejezését követően edzőnek állt. 2017 nyarától egy éven át a Dorogi FC vezetőedzője volt, 2018 nyarán pedig az FC Ajka élére nevezték ki. A Veszprém megyei klubbal idén kiharcolta a felfelé történő osztályváltást, így az ajkai csapat az új idényben már az NB II-ben folytathatja.

Kiemelt kép: 1912elore.hu

Olvasói sztorik