Létrehozva: 2019.08.22.

Így kaphatsz havi 40 ezer forintot, bölcsődés korú gyermek után

Sokan érdeklődnek a havi 40 ezer forintos támogatás után.

Már több mint ötszázan igényelték a két hete bejelentett, havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán.

Beneda Attila elmondta, hogy a támogatást azok a családok kaphatják, amelyek húszhetesnél idősebb gyereküket helyhiány miatt nem tudják államilag finanszírozott bölcsődében elhelyezni, ezért a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi szolgáltatást kell igénybe venniük.

A számítások szerint a következő három évben mintegy tízezer bölcsődei férőhelyet tudnak támogatni a rendelkezésre álló uniós forrásból – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a családvédelmi akcióterv egyik leghangsúlyosabb eleme a bölcsődei férőhelyek bővítése; a tervek szerint 2022-ig további 20 ezer férőhelyet alakítanak ki, míg el nem érik a 70 ezret. Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 32 ezer bölcsődei férőhely volt, ma mintegy 50 ezer van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal