Létrehozva: 2019.08.22.

Lecsapott a rendőrség a férfira, aki a tanévzáró alatt fosztotta ki a budapesti gimnazistákat

Egy villamosmegállóban kapták el a férfit.

 

Nagy felháborodást keltett, hogy egy férfi még júniusban kirabolt több diákot egy budapesti gimnáziumban. Míg a tanulók és a tanárok a tanévzáró ünnepségen voltak, a férfi bement az osztálytermekbe és bankkártyákat, telefonokat és pénzt lopott el. Több mint kétmillió forinttal távozott. A rendőrségnek sikerült azonosítani a 45 éves salgótarjáni férfit, és elfogatóparancsot adtak ki. A rendőrök szerdán a XIII. kerületben, egy villamosmegállóban kapták el. A nyomozók Ny. Istvánt – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amelyen azt is beismerte, hogy 2019 áprilisában egy szombathelyi gimnázium öltözőjéből is lopott, illetve Újpesten is hasonló jellegű bűncselekményt követett el. A XIII. kerületi rendőrök előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!