Kétkerekű autó? Furcsa, de már 1967-ben megcsinálták

A hatvanas évek végén sem tűnt futurisztikusabbnak, mint ma.

A motoros kétkerekű a motorkerékpár, a négykerekű pedig az autó. Vannak ugyan több kerekű motorok és háromkerekű vagy több mint négykerekű autók, de azért az alaphelyzet ez. Persze minden korban vannak olyanok, akik nem fogadják el a fennálló rendet.

Így volt ezzel Thomas O. Summers és Alex Tremulis is: előbbi giroszkóprendszereket tervezett a haditengerészet számára, utóbbi pedig különböző autógyártóknál dolgozott, kettejük munkájának gyümölcse nem is lehetett más, mint egy autószerű, giroszkóp által stabilizált jármű – 1967-ben!

Bal oldalon Alex Tremulis, aki hagyományos autógyáraknál szerzett tudását használta fel az egyáltalán nem hagyományos koncepcióhoz

Aki a sztorit nem ismeri, az is láthatja, hogy a hasonló kétkerekű autók nem lepték el az utakat. Ennek azonban nem az az oka, hogy a Gyro–X csak két futurista által egy műhelyben összeszerelt próbadarab volt: Summers és Tremulis mellett több befektető is bízott a projektben, mai árfolyamon több mint másfél milliárd forintnyi összeget invesztáltak a fejlesztésbe, de hiába: a Gyro Transport Systems 1970-ben csődbe ment.

A Gyro–X akkori észak-amerikai mércével rövidnek számított, mi a 4,7 métert azért nyugodtan nevezhetjük rendes autóhossznak, az alig több mint egyméteres szélessége viszont a többi autóhoz képest értelmezhetetlenül keskeny. Egy, a vezető mögé szerelt Mini-motor hajtotta, a stabilitásáról pedig az orr-rész vezetőhöz közeli felébe szerelt, több mint fél méter átmérőjű giroszkóp gondoskodott. Amikor a motor beindult, a kocsi két kerékre állt, és a támasztókerekei automatikusan behúzódtak. Az elv remek, a megvalósítás kezdetleges volt: utazósebességnél kellemetlenül billegett a karosszéria, a rendszer tökéletesítésére azonban nem volt idő és pénz, és talán akkoriban tudás sem.

A Gyro–X beltere. Szokatlanul kevés ülőhely, ritka sok műszer

Bár a kisebb lég- és gördülési ellenállású, az egyéni közlekedést segítő – egyszemélyes – autónak lehetett volna létjogosultsága, végül csak a prototípus készült el belőle. Egyedisége ellenére rossz sors jutott neki: a tulajdonosok váltották egymást, a Gyro–X-ből eltűnt a giroszkóp, kapott két ronda kereket hátra, hogy ne dőljön fel.

Végül – szerencsére – a Lane Motor Museumhoz került, ahol hat év alatt sikerült helyreállítani. A giroszkóp megalkotásában egy olasz cég segített, amely luxusjachtokba gyárt ilyeneket, hogy stabilan szeljék az óceánt. A Gyro–X végül tökéletesen újszerű és működőképes lett, néha meg is járatják – legfeljebb 50 km/h sebességgel, azt mondják, gyorsabb haladáshoz az egész autót át kellene tervezni –, a 2019-es Concorso d’Eleganza Villa d’Estén is ott volt, helyszíni tudósításunk egyik képén is szerepel.

Ez is érdekelhet:

https://roadster.hu/concorso-deleganza-villa-deste-2019/

(Fotók: Lane Motor Museum, Getty Images)

egyedi autó | veterán autó | autós videó | oldtimer | kétkerekű autó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom