Tizenegyen pályáztak hat kultúrház élére, előtte zárt ajtók mögött tanácskoztak a szimfonikusokról

Rendhagyó módon zárt üléssel kezdődött a városi közgyűlés Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának szerda délutáni ülése. Később javaslatokat tettek a művelődési házak új vezetőinek kinevezéseire.

2018. április 25. 18:36

Tizenegyen pályáztak hat kultúrház élére, előtte zárt ajtók mögött tanácskoztak a szimfonikusokról

A zárt ülés indoka az volt, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezetői pályázatára jelentkező két kandidálót a nyilvánosság kizárásával akarták meghallgatni a testület tagjai. A vezetői posztra jelentkezők Sándor Szabolcs karmester, és Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház leköszönt igazgatója voltak. Végső döntés a pénteki közgyűlésen várható.

Nyilvános ülésen hallgatták meg azonban a szegedi művelődési házak vezető posztjaira kandidáló szakembereket, így mindenki öt percben fejthette ki írásbeli pályázatának lényeges elemeit. Az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Ház esetében két jelentkező volt. A most nyugdíjba vonuló igazgató, Kiss Ernő mellett dolgozott eddig Jáger Richárd László, akit nagy többséggel támogatott a testület. Pályázott még Rózsa Péter is a posztra, aki a Kecskési Művelődési Ház vezetői állására is kandidált. Egyik helyen sem járt sikerrel, mert a bizottság az utóbbinál nagy többséggel a jelenlegi igazgatót, Kollár Józsefet tartotta alkalmasabbnak a feladatra.

Regnáló igazgatók és reménykedő pályázók a városházi sajtószoba előtti folyosón (fotók: Szabó Luca)

Dorozsmán nem volt ilyen versengés, a Petőfi Művelődési Ház élére ugyanis csak a régi igazgató, Hajdú Géza jelentkezett. Őt is nagy egyetértéssel támogatták a bizottsági tagok. Nem volt vita Petőfitelep esetében sem, hiszen az ottani művelődési házat tizenkilenc éve irányító Jarabekné Treplán Mariann is egyedül pályázott, és ő is élvezte a szakbizottság támogatását.

Nem volt azonban ilyen egyértelmű a tápéi és a szőregi intézmények esetében a döntés. A Heller Ödön Művelődési Ház esetében ugyanis a korábbi igazgató helyett a többség Vajda Ilona Júlia pályázatára voksolt. Haág Zalán szerint politikai döntés született, mert véleménye szerint Neparáczki Ferenc sokkal kézzelfoghatóbb elképzeléseket, összetettebb pályázatot nyújtott be, ráadásul ő már bizonyított az intézmény élén. Solymos László alpolgármester azonban emlékeztetett arra, hogy Neparáczki Ferenc kapta a legrosszabb minősítést a hivatalban lévő intézményvezetők közül egy korábbi kiértékelésen.

A szőregi Tömörkény István Művelődési Ház esetében volt a legkiélezettebb a versengés. A négy jelölt közül kettő pályázatával voltak nagyon elégedettek a testület tagjai, kis különbséggel mégis Szekeres Sándor Gábort támogatták Lipcsei Anitával szemben. Rózsa Viktória és Virányi Pál József pályázatai nem kaptak elegendő támogatást. A végső döntés azonban még hátravan, ugyanis a szakbizottság javaslatait figyelembe véve a pénteki közgyűlés szavazza meg véglegesen az új intézményvezetőket.