Négy vadonatúj utcatakarítógép érkezik Szegedre

A két régebbi típus mellé négy új, korszerűt vásárol a város – jelentette be Botka László polgármester a Széchenyi téren, ahol rögtönzött bemutatón demonstrálták a megvásárolni kívánt eszközök tudását.

2018. augusztus 09. 05:39

Jelenleg két, tízévesnél idősebb söprögető és locsoló gép járja Szeged utcáit. Ezek, azon kívül, hogy a teljesítményük nem mérhető a korszerű eszközökéhez, nem igazán kímélik a díszburkolatokat, ezért is szükséges a takarító géppark korszerűsítése. Botka László a gépbemutató előtt elmondta: a köztisztaság fenntartásához amellett, hogy munkaerő, pénz és korszerű eszközök kellenek, elengedhetetlen a lakosság együttműködése is. Ezért kérik a szegediek megértését, amikor más nagyvárosokhoz hasonlóan bizonyos időszakonként lezárnak majd egy-egy utcát, teret néhány órára, hogy a gépek alaposan feltakaríthassák a területet.

Ez azonban csak akkor lesz aktuális, amikor a közbeszerzési eljárás lebonyolítása után a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., illetve a Szegedi Közlekedési Kft. beszerzik a korszerű takarító eszközöket. Az előző önkormányzati tulajdonú cég két kisebb és egy nagyobb teljesítményű járművet kap majd, az SZKT pedig valószínűleg egy nagyobb géppel gazdagodik. Az önkormányzat 160 millió forintot szán a beszerzésre, a környezetgazdálkodási cég pedig önrészként 30 milliót hozzátesz ehhez.

A bemutatón mindkét típus megmutatta, hogy mit tud. A kisebb gép nagy erénye, hogy a díszburkolatok közül nem kaparja ki a kötőelemeket, így például jól használható majd a Klauzál téren és a Kárász utcán.

A nagyobb gép forgó részei hozzáférnek az utak belső szegélyéhez, ugyanakkor nagy teljesítményű locsoló berendezéssel is rendelkezik a takarító eszköz. A kisebb gépek értéke 40 millió forint, míg a nagyobbaké 50 millió körül van.

A jelenleg is dolgozó két régebbi takarító járművel együtt az idei év végére, illetve a jövő év elejére hatra bővül a Szeged utcáit járó, azokat folyamatosan tisztító takarító géppark létszáma.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját is!