Vadasparki fideszes játszótérmutyi: Vahlt ismét meghallgatta a bíróság
Fontos részletek tisztázása volt a célja Vahl Rezső elsőrendű vádlott csütörtöki meghallgatásának. A szegedi férfit tavasszal már kikérdezte a bíróság abban az ügyben, amelyben a vád szerint uniós pályázati pénzek tűntek el a Szegedi Vadasparkban létesült játszótér és interaktív látogatóközpont megvalósításakor. Most az időközben felmerült tények indokolták, hogy újabb kérdésekre válaszoljon a vádlott.
A bíróság például élénken érdeklődött afelől, milyen körülmények között kaphatott 80 millió forintos kölcsönt Vahl vállalkozása, a Titán Project’s House Kft. a Fontana Credit Takarékszövetkezettől, amelyet önrészként használt fel az EU-s pályázat benyújtásakor. Kiderült, hogy Vahl a hitelbírálatnál bemutatott egy nevére szóló 150 millió forintos lekötött bankbetétet, mire a pénzintézet megítélte a forgóeszköz hitelt számára. A bíróság kíváncsi volt arra is, milyen volt Vahl anyagi helyzete akkoriban, mire azt mondta, hogy a cége körülbelül egymillió forintos éves nyereséggel zárt abban az évben.
Nem tudott tehát megnyugtató választ adni arra a kérdésre, hogy viszonylag szerény bevétele ellenére miként rendelkezhetett 150 milliós bankbetéttel, de arra célzott, hogy szerinte a Fontana intézte a dolgokat úgy, hogy a garancia rendelkezésre álljon, amikor a hitelbírálatra sor került. Vahl egyébként vallomásában többször vádolta meg a pályázatot bonyolító Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséget azzal, hogy úgymond belepiszkáltak az iratokba, de mostani vallomásában biztosította a bíróságot arról, hogy nem kívánja bűnösként bemutatni a DARFÜ-t. Arról is biztosította a jelenlévőket, hogy a pályázat nem volt előre „lezsírozva” a pályáztatást, ellenőrzést és elszámolást végző szervezettel.
A fura hitelfelvétel után következtek azonban olyan események is, amelyek még érdekesebbé tették a projekt indulását. Vahl ugyanis nem használta fel a 80 milliós önerőt, hanem időközben bevonta a projektbe a harmadrendű vádlott Dávid Zoltán liechtensteini cégét, a Belvedere Consultingot. Két évre eladta a cégnek az akkor még csak készülő Flamingó nevű szoftver fejlesztési és licenszjogait, igaz, az erről szóló szerződésben csak kipontozták a vételár helyét. Ezt a hiányosságot Vahl azzal magyarázta, hogy nem nézte meg jól az általa aláírt papírokat. Végül állítása szerint közel 90 millió forintot kapott a liechtensteini cégtől, amivel kiváltotta a Fontana 80 milliós hitelét. Az önrészre szolgáló összeg forrásának megváltozásáról azonban nem értesítette a DARFÜ-t.
A pályázatot bonyolító ügynökség tehát nem is szerezhetett tudomást arról, hogy bevontak a megvalósításba egy liechtensteini céget, amivel az az egyik legnagyobb probléma, hogy a miniállam nem az Európai Unió tagja, ezért uniós projektbe nem vonható be az ott bejegyzett cég. A szoftver értékesítése ezért nem is történhetett volna meg törvényesen uniós országon kívül.
Vahl azzal védekezett, hogy hatalmas üzleti lehetőség rejlett a Flamingó szoftverben, ezért a licencjogok és a szoftver továbbfejlesztésének lehetősége megért a Belvedere Consultingnak ekkora összeget. „Ha a sajtó nem szedi szét az ügyet, akkor már minimum harminc állatkertben és múzeumban használnák ezt a szoftvert” – mondta Vahl, aki időközben megvált a Titán Project’s House Kft-től.
A bíróság arra is választ szeretett volna kapni, hogy az eredetileg a másodrendű vádlott Halasi Gábor cége által fejlesztett Flamingót a forráskódokkal együtt adta-e át Vahl Dávid Zoltán liechtensteini cégének. Az elsőrendű vádlott azt mondta, hogy ő csak egy tabletet adott át, a rajta futó programmal, ő nem informatikus, fogalma sincs, hogy ez tartalmazta-e a forráskódokat.
Itt érdemes egy rövid kitérőt tenni a szerdán megszökött Csenki Krisztián (alias Maximilian Sheffield) keddi tanúvallomására. Halasi ugyanis 2013-ban fejlesztette a Flamingót, még ugyanebben az évben a fejlesztés továbbkerült Belvedere Consultinghoz, de 2016-ben már a budapesti férfi kapta meg CD-ken a programot Dávid Zoltántól azzal, hogy fejlessze (turbózza) tovább a szoftvert. A probléma ezzel főként az, hogy a projektet elvileg 2013-ban befejezték, a játszóteret és az interaktív állatkerti sétát biztosító szoftvert is üzembe helyzeték akkor. Kérdés, hogy miért azt a Csenkit bízták meg az újabb fejlesztések elkészítésével, aki akkor már a rendőrség látókörében volt, sőt a szegedi vadasparki ügyben is kutakodtak a nyomozók.
A kérdésre talán az a tény ad részben magyarázatot, hogy a Flamingóhoz tartozó konzolok szoftvere a korábbi értékbecslések alapján ötmillió forint, egy későbbi adásvételen viszont már 102 milliós értéken tüntetik fel ugyanezt a fejlesztést. A Csenki által készített változatot nem véletlenül dátumozhatták vissza 2013-ra, noha 2016-ben íródott, és nem véletlenül szúrt szemet a nyomozóknak az, hogy a szoftver visszadátumozott változatában arcfelismerő program is van, noha ez 2013-ban még alig ismert, és ezért rendkívül drága technológia volt. Csenki erről a szökése előtti napon a bíróság előtt azt mondta, hogy 2013-ban ő biztosan sem előállítani, sem megvásárolni nem tudta volna az arcfelismerő rendszert. Az ügyben rövidesen ítéletet hirdethet a bíróság.
