A Szeged TV elkészítette az eddigi legmenőbb videót a Széchenyi téri óriáskerékről

Sőt, nemcsak arról, hanem egy másikról is, ami 27 évvel ezelőtt működött a városban.

2018. november 29. 11:04

A Szeged TV elkészítette az eddigi legmenőbb videót a Széchenyi téri óriáskerékről

Az elmúlt nagyjából másfél hétben számtalan képet lehetett látni a Szegedi Karácsonyi Hetek óriáskerekéről, mi is készítettünk egy csomót, a pénteki start óta pedig videókkal is bőven tele van a Facebook. Olyat viszont még senki sem csinált, mint amit a Szeged Televízió tett ki az oldalára, és amit nekünk is odaadtak, így a Szeged.hu Facebookjára is felkerült.

Ebben a videóban a mostani SzegedEye mellett (szó szerint) arról az óriáskerékről is láthatók felvételek, ami 1991-ben az újszegedi ligetben állt, és aminek az akkor még gyerek utasai ma talán már a saját gyerekeikkel ülnek fel a mostanira.

Látványos és szórakoztató másfél perc, aminek talán csak egy hibája van, hogy nem legalább dupla ilyen hosszú. Egyébként pedig még egy alternatív névjavaslatot is felkínál: aki idegenkedik az angolból átvett SzegedEye-tól, hívhatja kár úgy is a kereket, hogy Szöged Szöme.

A videóban felhasznált dal (aminek, bármilyen meglepő, az a címe, hogy Óriáskerék) teljes egészében itt található a videóklipjével együt: