Hiába a bírósági döntés, továbbra sem engedik be az Új Nemzedék szegedi közösségi terébe a helyi LMBT-csoportot

A szexuális és nemi kisebbségek érdekeit képviselő civil szervezetet egy éve kitiltották a közösségi térből, amit uniós támogatással az állam működtet. Azóta már két hatóság is kimondta: jogellenes volt a kitiltás, mégsem engedték vissza őket.

2018. november 30. 11:32

Hiába a bírósági döntés, továbbra sem engedik be az Új Nemzedék szegedi közösségi terébe a helyi LMBT-csoportot

Az Új Nemzedék Központ szegedi közösségi tere előtt demonstrált szerdán délután a Szegedi LMBT Közösségért Csoport, a civil szervezet tagjai néhány transzparenssel érkeztek a Mikszáth Kálmán utcai épülethez. Egy éve még itt rendezték programjaikat, mert ezt a közösségi teret ingyen használhatták, hiszen közpénzből működik.

„Egy főként melegekről szóló magazinban szerettünk volna egy cikket megjelentetni az itt szerzett jó tapasztalatainkról, és erről megkérdeztük az ittenieket, ők persze beleegyeztek. Később, miután ők megkérdezték a pesti főnökségüktől, ők mondták vissza az interjút, illetve jött vele az, hogy kitiltottak minket” – mondta a Szeged Televíziónak Tari Ákos, a Szegedi LMBT Közösségért Csoport egyik tagja.

Mindezt azzal indokolta az Új Nemzedék fővárosi vezetősége, hogy az LMBT emberek érdekeit védő civil szervezet szerintük politikailag állást foglal, a közösségi tereik viszont nem adnak helyet a politikának. Ők azonban úgy vélik, minden civil szervezet próbál beleszólni az őket érintő közügyekbe, ám ez nem nevezhető politizálásnak.

„A kitiltásunkat követően az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultunk, amely hatóság úgy ítélte meg, hogy a kitiltás jogszerűtlen volt, amit az Új Nemzedék természetesen nem hagyott annyiban és a Fővárosi Törvényszéken folytatódott ennek a megvitatása” – mondta Halászi Krisztina, aki szintén a csoport tagja.

A Fővárosi Törvényszéknek a napokban született határozata megerősítette az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntését, miszerint az Új Nemzedék jogtalanul tiltotta ki a csoportot a szegedi közösségi térből. A szervezet azonban hiába keresi a pesti vezetőséget a jogi döntéssel a kezükben, azt mondják, még válaszra sem méltatják őket. A szegedi csoport ügyvédje szerint az Új Nemzedék a Kúriáig viszi az ügyet, ami azt jelenti, hogy várhatóan még legalább fél évig nem tudnak programokat szervezni a közösségi térben.

Ha kíváncsi az ügyre részletesebben is, ezt a korábbi cikkünket ajáljuk figyelmébe.

Videónk is van! Mindezt megnézheti a Szeged Televízió híradójának riportjában is.

Vélemények

mutasd mind