Nyugdíjas önkormányzati dolgozókat köszöntöttek a városházán

2003-ban alakult Szeged Megyei Jogú Város Nyugdíjas Egyesülete, tagjai a mai napig második otthonuknak tekintik a városháza épületét. A karácsonyi ünnepségüket is mindig itt rendezik, így csütörtökön délután is a díszteremben gyűltek össze.

2018. december 13. 18:40

Az egyesületnek az önkormányzat és a városi intézmények nyugdíjasai a tagjai, százötvenen vannak. Havonta kétszer találkoznak a városháza épületében. Munkájukat szigorú munkaterv alapján végzik, amit a tagság a beszámoló közgyűlésen fogad el.

A mai napig kötődnek a közigazgatáshoz, ahogy a vezetőjük, Szentandrási Lajosné fogalmazott: a második otthonuk mindig is a hivatal lesz, majd megköszönte az önkormányzat vezetőinek, hogy továbbra is a hivatalban tarthatják az összejöveteleiket.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Iványi Aurél galériáját!

Solymos László alpolgármester köszöntőjében aról beszélt, hogy a hivatal nyugdíjasai mindig szívesen látott vendégek lesznek a városházán. Mint mondta, örül, hogy a nyugdíjas kollégák továbbra is aktívak, érdeklődnek a közügyek iránt, és figyelemmel kísérik a városházi történéseket. Szerinte a közgyűlések politikai csatározásai után ilyenkor mutatja a legszebb arcát a díszterem, béke és harmónia van.

A köszöntők után a Fekete István Általános Iskola negyedikesei, és a Király-Kőnig Péter Zeneiskola tanulói adtak ünnepi műsort az időseknek.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját is!

Címlapon

mutasd mind