Daruval vetettek véget a dínók uralmának a Móra-múzeum előtt

Kedden délelőtt elkezdték szétszerelni az épület előtt álló dinoszauruszokat. A kiállítás még január 13-áig látható.

2019. január 09. 03:00

Ahogy az a fenti fotóra kattintva látható, fotóriporterünk akkor járt a múzeum előtt, amikor éppen a bejárathoz legközelebbi dínót szerelték szét. Jól mutatja, hogy mekkora monstrumok őrizték az épületet az elmúlt hónapokban, hogy hat-nyolc ember mellett egy darura is szükség volt a munkához.

Mint azt hétfőn már megírtuk: a kiállítás utolsó hétköznapjain kedvezményes jegyárakkal várják a látogatókat, január 11-éig 990 forintért nézhető meg a tárlat. A kedvezményes jegy ráadásul a Fekete ház aranykiállítására is érvényes.

A dínókiállítást a júliusi megnyitása óta több mint 90 ezren látták. Az ismeretterjesztő tárlaton mozgó, hangot adó dinórobotok, a Jurassic Parkban szerepelt dinoszauruszok, és eredeti dinómaradványok is láthatók még január 13-ig.

2019 már nem a tárlatok, hanem a megújulás éve lesz a múzeumban: nagyszabású felújítás kezdődik, amihez hasonló utoljára 1955-ben volt. Ennek során az épület tetején egy kilátót alakítanak ki, ami nyitva tartási időben látogatható lesz, de kicserélik a nyílászárókat és a teljes tetőszerkezetet is kijavítják.

A múzeum várhatóan 2020 nyarán nyit ki újból, addig a Fekete ház és a Kass Galéria fogadja a látogatókat. Az építkezés idejére a múzeum munkatársai a volt 2-es tanács épületébe költöznek.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját is!