Pofátlan és kétszínű a kormány bevándorláspolitikája a Jobbik szerint

Erről Jakab Péter, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese beszélt kedden Budapeten.

2019. április 16. 14:55

A politikus szerint a migráció elleni akcióterv meghirdetésével egy időben a kormányzat tízezrével telepít Magyarországra gazdasági bevándorlókat azoknak a helyére, akiket elüldöztek az országból a megalázó bérekkel.

A kormányzatot sem az nem érdekli, hová vándorolnak ki honfitársaink, sem az, honnan érkeznek a helyükre vendégmunkások, a lényeg az, hogy az olcsó munkaerő maradjon

- mondta.

Ennek pedig az az eredménye, hogy Magyarország az Európai Unió második legszegényebb államává vált

- tette hozzá.

Ez egy olyan népességcsere, ami modern kori népirtással is egyenértékű cselekedet - fogalmazott Jakab Péter. Kijelentette:

az elmúlt három évben az országba beengedett 86 ezer gazdasági bevándorló még csak a kezdet, hiszen több vállalat is külföldi munkaerő behozatalát tervezi.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a Jobbik béruniót kínál, azaz egy olyan Magyarországban gondolkodik, ami nem gazdasági bevándorlókra, hanem megfizetett magyar munkaerőre épít. 

Az európai parlamenti választással kapcsolatos kérdésre válaszolva Jakab Péter kijelentette, "a Jobbikra kell szavazni azért, hogy velünk az ellenzék legyen erős, és (...) olyan öklöst tudjunk bevinni az Orbán-rezsimnek május 26-án, hogy abból ne tudjanak felkelni az őszi önkormányzati választásig, ez a közös érdek".

Címlapon

mutasd mind