Fidesz: Az ellenzék megint a magyar családok ellen szavazott a jövő évi költségvetés elfogadásakor

Gyurcsányékkal az élen.

2019. július 17. 23:39

Fidesz: Az ellenzék megint a magyar családok ellen szavazott a jövő évi költségvetés elfogadásakor

Dunai Mónika fideszes országgyűlési képviselő szerdán újságíróknak arról beszélt, hogy a 2020-as költségvetés a családok támogatásának a költségvetése, amiben a családok támogatására fordított összeg több mint két és félszerese a 2010-esnek.

Az ellenzék mégsem szavazta meg, „Gyurcsányék, a szocialisták, a Karácsony-pártiak, a jobbikosok, az LMP-sek”, gyakorlatilag a teljes ellenzék a magyar családok ellen voksolt

– mondta a képviselőnő.

Szerinte érdekes módon, amikor az Európai Parlamentben a migránsok támogatásáról van szó, akkor a bevándorláspárti baloldal gondolkodás nélkül megszavazza a támogatások növelését. 

Azzal, hogy nemet mondtak a magyar költségvetésre, megint egyértelművé tették, hogy nekik nem a magyar gyermekek, nem a magyar édesanyák és nem a magyar édesapák az elsők, ők egy másik Magyarországban gondolkodnak

– mondta Dunai. 

A kormánypárti képviselő szerint a meglévő családtámogatások (a családi adókedvezmény, a gyed extra, a csok) mellett az ellenzékiek elutasították azokat az új intézkedéseket is, amiket a családvédelmi akciótervvel vezetnek be.

A jövő évi büdzsé biztosítja a többi között a babaváró támogatáshoz, a bővülő otthonteremtési kedvezményekhez, a falusi csokhoz és a nagyszülői gyedhez szükséges fedezetet is – mondta.

Szerinte a Gyurcsány által vezetett ellenzék folytatja ugyanazt a családellenes politikát, amit kormányzásuk alatt.

Akkor is első dolguk volt, hogy elvették az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményét és eltörölték az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat. Sorozatos adóemelésekkel és megszorításokkal sújtották a családokat – sorolta a fideszes képviselő, aki szerint nem engedik, hogy ez még egyszer előforduljon.

(Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala)

Címlapon

mutasd mind