Varga Mihály: a klímabarát intézkedések nem okozhatnak versenyhátrányt

Bár a klímabarát technológiák fejlesztése valójában egy jövedelmező dolog is lehet, a magyar gazdaság egyik főnöke még mindig inkább problémát lát benne, mint lehetőséget. Vas és acél országa 2.0.

2019. szeptember 14. 17:41

Varga Mihály: a klímabarát intézkedések nem okozhatnak versenyhátrányt

A Pénzügyminisztérium szombati közleménye szerint az informális Ecofin-ülés egyik kiemelt témája volt az is, hogy a pénzügyminiszterek milyen szerepet játszhatnak a klímaváltozás elleni fellépésben.  

Varga Mihály a tanácskozáson kifejtette, hogy az adó- és pénzügypolitika, illetve költségvetés-tervezési eszközök is tudják támogatni a klímabarát intézkedéseket.

A klímabarát intézkedések azonban nem háríthatnak aránytalan terhet sem az európai, sem egy-egy nemzeti iparágra, régiókra és a polgárokra, illetve nem okozhatnak érzékelhető versenyhátrányt más gazdaságokkal szemben.

A finn elnökség az úgynevezett „hibrid fenyegetések” kérdéskörét kiemelt témaként kezeli, ezért a pénzügyminiszterek megvitatták a Bruegel brüsszeli kutatóintézet háttéranyagát, amely a kihívásokat és ezzel összefüggésben a pénzügyi infrastruktúra ellenálló-képességét mérte fel.

A „hibrid fenyegetés” a kibertámadásoknál jóval szélesebb kört ölel fel, lehet bármi, a félretájékoztatástól a konkrét fizikai infrastruktúrát veszélyeztető akciókig.

Varga Mihály kifejtette: a dokumentumokban foglaltakkal egyetért, az együttműködés és információcsere fokozása az incidensekre való előzetes felkészülés és az esetleges súlyos események gyors elhárítása és kezelése érdekében elengedhetetlen.

Emlékeztetőül: Orbán Viktor két V4-tagországot - Lengyelországot és Csehországot - is rávett arra, hogy ne támogassák az Európai Unió 2050-es klímacélját, amit az uniós vezetők zokon vettek. A miniszterelnök azzal érvelt, hogy csak olyan egyezményt támogat, ami nem veszélyezteti a magyar ipart, a rezsiárakat és Paks 2-t. 

Orbán Viktor azt már nem mondta, de a sorok között ott van, hogy azt a magyar ipart félti, ami egészen elavultnak tekinthető, azt a rezsit, ami az alacsony nemzetközi gázárak miatt magasabb is már, mint indokolt és azt a Paks 2-t, amivel eddig csak a baj volt, és eddig az évezred legrosszabb üzletének tekinthető.

Címlapon

mutasd mind