Sipos Jenő, az országos vámparancsnokság korábbi szóvivője jelenleg a Magyar Labdarúgó Szövetség kötelékében viszi a szót. Ő a legrégebben folyamatosan dolgozó szóvivő; Sógor Zsolt pedig az első hazai sajtóosztály alapítója, nem is akárhol szolgált, hanem a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Jelenleg ügyvéd.

Bányász Rezső volt az első

Szabó Gabi Mici Szóvivők című könyvéből azt is megtudhatjuk, az első szóvivő, egyben kormányszóvivő Bányász Rezső volt 1986-ban. Ő alapozta meg a tevékenység formáját. Tőle származik a mondás is: „Ne lőjetek szóvivőre!” A következő szervezet, amely a szükségét érezte ennek a tevékenységnek, a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt; Sógor Zsolt szervezte meg az első sajtóosztályt. 1982-ben csatlakozott a rendőrséghez, végigjárta a különleges szolgálattól a közlekedésrendészetet, dolgozott személyi biztosítóként, helyszínelőként, bűnügyi nyomozóként, kerületi rendőrjárőrként.

– 1991-ben végeztem a jogi karon. Abban az időben már Juhász Judit korábbi rádiós újságíró dolgozott kormányszóvivőként, nagy példaképem. A bűnüldözés a médiában címmel írtam a szakdolgozatomat, és mert ki lehetett menni külföldre, eljutottam az FBI akadémiájára, Quanticóba, egy sajtókurzusra. Akkor már írtam a Magyar Rendőr című lapnak, amelyet később átalakítottunk Zsaru Magazinnak – idézi fel a kezdeteket Sógor Zsolt. Szegedről (szakmai ártalom) elsőként a bűnügyek jutnak eszébe. – 1991-ben, emlékszem, a rendszerváltás utáni első emberrablás, a Farkas Helga-ügy szólított Szegedre; már dolgozott az akkori Nemzeti Nyomozó Iroda. A 18 éves lány apját megzsarolták: elárulják, hol van a lánya, ha fizet 3 milliót. A Dóm téren, az akkor zajló szabadtéri nagy színpadja alatt akarták lebonyolítani a cserét. Kergetőztünk egy ideig a zsarolókkal, mire kiderült, hogy nem tudnak semmit, csak nyerészkedni akartak.

– Sok cifraság előfordult annak idején. Például amikor oroszok lövöldöztek Pesten, a Pók utcai lakótelepen. Azt a stratégiát követtük, hogy a szóvivő kiállt, és próbált az addigi információkból tényállást összerakni. Amikor aztán felderítettük az ügyet, az egyik főnököm elmesélte a siker történetét – mosolyog Sógor Zsolt.

Rendőrló a kupadöntőn

– Focipályán is jártam szóvivőként, mégpedig a Honvéd–Fradi kupadöntőn, 1994-ben. Elszabadult egy rendőrló, és bevágtatott a pályára. Nem örültek neki sem a szurkolók, sem a játékosok, és olyan tömegverekedés tört ki, hogy még kardlapozás, letartóztatás is előfordult. Azt is meg kellett magyaráznom – teszi hozzá. Az interjúkötetből, amelyben összesen tizenegy ismert szóvivő szerepel, az is kiderül a rendőrségi sajtósról, hogy amikor eltűnt a kamerák kereszttüzéből, békefenntartónak állt. Amúgy rajong az operáért, sőt majdnem énekes lett, de vonzódott a vizes sportokhoz is. – A nagy váltás? Pintér úrral egy szép napon véleménykülönbség alakult ki közöttünk, ő vezérőrnagy volt, én százados, egyértelmű volt, kinek van igaza. Emiatt kedden megkért, hogy pénteken legyek rajta a New York-i gépen. Így kerültem az ENSZ békefenntartó főosztályára, majd onnan átkértem magam a Nyugat-Szaharába, Marokkóba, Mauritániába, Algériába, és így tovább – nevet a történteken Sógor Zsolt.

Kutya nehéz hazudni

„A jó szóvivő olykor újságíró, olykor sajtós, olykor pszichológus és egy kicsit csibész is” – fogalmazott a munkájukról Sipos Jenő. Mottója egy Esterházy Péter-idézet: „Kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ösmeri az igazságot.”

Aki először megszólal

„A munkám sikerét azon mértem le, hogy nem jöttek a forró telefonok egy-egy nyilatkozat után” – jegyezte meg Sógor Zsolt. Mottója: „Aki először megszólal, annak van igaza.”

Készüljünk a legrosszabbra!

„Tudomásul kell venni, hogy nem a csillogás jelenti a szóvivőséget, hanem a sok háttérmunka” – vallja Győrfi Pál, aki tizenkilenc éve az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Mottója: „Reménykedjünk a legjobbakban, és készüljünk a legrosszabbra!”

Mint a balett

„A szóvivőség olyan, mint a balett: háromméterest ugrani csak sok gyakorlás után lehet” – véli Hardy Mihály, a Tesco, majd a Budapest Airport egykori szóvivője. Mottóját a Brian élete című filmből választotta: „Always look on the bright side of life!”

Vonat repítette a hírt

Sipos Jenő 1980-ban focistaként került a vám- és pénzügyőrség csapatába, ahol éveket játszott. A pályafutása végéhez közeledve gondolkozott el rajta, hogyan tovább. Akkoriban a Pénzügyőr focistái dolgoztak is a vámhivataloknál. Tanfolyamokra járt, lediplomázott, újságírást is tanult. 1994-ben alakult meg a sajtóosztály, és az egyik vezető megkérdezte tőle, lenne-e kedve kipróbálni magát. Előbb helyettesnek, majd első szóvivőnek osztották be. Izgalmas része volt ez az életének.

– Körbe voltunk zárva határokkal, mindig történt valami, és a vezetők elvárták, hogy a fontosabb események bekerüljenek az esti híradóba, illetve a másnapi újságba. Míg a rendőrségnek naponta hullottak ölébe a rablások, balesetek, gyilkosságok, nekünk kevesebből kellett minőséget előállítanunk. Akkoriban a „húzóágazat” az olajhamisítás, a kábítószer-, cigaretta- és műkincscsempészet volt. Ma el sem tudjuk képzelni, mennyivel másabb világ volt az – meséli Sipos Jenő. – Internet és mobiltelefon híján friss hírt úgy lehetett küldeni, hogy a kollégák mondjuk Röszkén készítettek egy felvételt VHS-kazettára a kábítószerfogásról, elszaladtak vele a legközelebbi vasútállomásra, a mozdonyvezető elvitte a Nyugatiig; közben én elmentem a Magyar Televízió Szabadság téri székházába, a lépcsőjén leadtam a nyilatkozatot. Közben megérkezett a kazetta, és a fél nyolcas híradóban már benne voltunk. Aznap este a parancsnok, a kollégák, a családjuk, a barátaik látták, és büszkék lehettek rájuk. Annak az időszaknak köszönhetem az ismertségemet, gyakran berángattak a Kék Fénybe, a Kriminálisba.

Sipos Jenő mindig szívesen jön Szegedre, rengeteg emlék köti a városhoz és a közeli határátkelőhelyekhez. – Tegyük hozzá, hiába álltam én a kamerák elé, ha mögöttem nem lett volna olyan helyi kolléga, mint például a jelenleg a NAV szegedi sajtófelelőseként dolgozó Némedi Varga Éva – elevenítette fel a kezdeteket. Megjegyezte, manapság talán még nehezebb a helyzete a labdarúgó-szövetségben, mert a focihoz mindenki ért, ráadásul a magyar foci nem a legfényesebb napjait éli. De ezt is vállalni kell.

Azt mindkét szóvivő megerősítette, ha kellemetlen ügyei voltak a szervezeteknek, korrupció rendőrségnél vagy a határőrségnél, azokat is el kellett magyarázni. Jó taktikának bizonyult, ha nem az elsőszámú vezető nyilatkozott elsőként, mert ha később másként alakult az ügy, ráfoghatták, hogy a szóvivő még nem volt minden információ birtokában, a vezető meg igen, tehát ő korrigálhat, fordítva rosszabbul nézett volna ki. Úgy fogalmaztak, aki vállalja ezt a szép, ugyanakkor felelősségteljes kihívást, az nehezen tervezhet munkaidőt, hétvégét, szabadságot.

Dombai Tünde