• A közel százéves, természetes sóstói fürdőhely mintegy 260 millió forintból, nagyrészt uniós és hazai forrásból újul meg.

  • Júliusban nyitják meg a felújított fürdőt.

Podlovics Roland, a fürdőt üzemeltető Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a rekonstrukció során elvégzik a fürdőhely fogadó- és szolgáltató épületének rekonstrukcióját. Ezen felül központi vizesblokk és ötszáz vállfás öltöző is épül, a fürdőzőket új csúszdák várják, a kényelmüket pedig napozóstégek szolgálják.

Felújítják a kerítéseket, rendezik a vízparti területeket és zöldfelületeket, ingyenes wifit létesítenek, a térkövezett sétányokon kívül homokos plázst alakítanak ki. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert, mintegy 220 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból, valamint az önkormányzat önerejéből valósul meg.

„A felújított Tófürdő várhatóan július környékén nyitja meg kapuit a vendégek előtt” – tette hozzá a vezérigazgató. Kovács Ferenc , a nyírségi megyeszékhely polgármestere elmondta, hogy az önkormányzat folyamatosan fejleszti Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőt, ahol idén nyáron átadnak egy új négycsillagos hotelt is.

Nyíregyháza Sóstó Tófürdő

A homokos Tisza-fövennyel rendelkező, a Sóstói-tó déli részén elterülő Tófürdőben egy meleg vizű gyógymedence, illetve egy csúszdával és vízi gombával kialakított gyermekmedence is várja a strandolókat. A nyíregyháziak által – a kedvező belépőárak miatt is – igen kedvelt, kétezer négyzetméter alapterületű fürdőhely egyszerre több mint 1300 vendéget képes fogadni.

(MTI)