Kettős győzelemmel indított az új Cadillac versenygép

2017.01.30. 15:36

A Cadillac tavaly határozta el, hogy elindul az IMSA sportkocsi-bajnokságában saját Daytona prototípusával. A döntés helyesnek bizonyult: a vadiúj versenyautóval az első és a második helyezést is begyűjtötte a márka, bár a DPi kategória az idén indult, így a Cadillacnek nem volt igazán erős konkurense.

Utoljára 2000 és 2002 között szerepeltek gyári Cadillacek hosszú távú sportkocsiversenyeken, de akkor a Northstar LMP nem viszonyult igazán sikeresnek – úgy tűnik, az idei eredmények már most túlszárnyalták a korábbiakat. A Cadillacnek persze szigorúan véve kevés köze van az autókhoz, azon túl, hogy az anyagi hátteret adták a fejlesztéshez, és a burkolat formájának kialakításba a gyári tervezők is beleszólhattak, így az stílusában valamelyest emlékeztet a márka utcai autóira. A vázszerkezet a Dallara munkája, a 6,2 literes, a gyáriak szerint durván 600 lóerős V8-as versenymotor pedig, amely csak elrendezésében emlékeztet a CTS-V kompresszoros nyolchengeresére, az ECR Engines nevű cégnél készült.

A győztes Cadillacet Max Angelelli, Ricky Taylor, Jordan Taylor és a nyugdíjból visszahívott NASCAR legenda, Jeff Gordon vezette, míg a második helyezett autóban Joao Barbosa, Christian Fittipaldi és Filipe Albuquerque küzdötte végig az egy napos futamot. A harmadik helyen egy LMP2-es gép, a Visit Florida Racing Multimatic-Rilley-je ért célba. Bár a Mazda és a Nissan is rajthoz állította saját DPi prototípusait, úgy néz ki, a kategóriában jelenleg a Cadillac a legfelkészültebb – nem csodálkoznánk rajta, ha hasonló fölénybe kerülnének az idén az IMSA szériában, mint korábban az Audi a Le Mans sorozatban.

A GT autók mezőnyében továbbra is a Ford GT-k a leggyorsabbak – jellemző a tempójukra, hogy a kategóriagyőzelem mellett az abszolút negyedik helyezést is megszerezték. A GTLM és a GT Daytona kategóriákban a Porschék domináltak, az előbbiben egy 911 RSR előzött meg egy Ferrari 488 GTE-t, amíg az utóbbiban a 911 GT3 R bizonyult gyorsabbnak egy Audi R8 LMS-nél és egy Mercedes AMG GT3-nál.