Mit keres az Aston Martin a DTM-ben?

2018.10.12. 14:14

A Mercedes kiszáll a három német luxusautó-gyártó háziversenyéből, de rögtön beáll a helyére az Aston Martin. A Vantage DTM változata ugyanott készül majd, ahol eddig a Mercedeseket fejlesztették.

1

Közelebbről nézve a dolgot igazán érdekes manővernek lehetünk a tanúi. A Mercedes, amely a Formula-1 mellett a Formula-E-re koncentrál, ugyan kiszáll a DTM-ből, de valójában mégsem száll ki: a helyét az az Aston Martin veszi át, amely most már minden autójába Mercedes motort épít, és az új versenyautókat a Mercedes korábbi partnere, a HWA építi majd.

A HWA, ha nem is közismert cég, de régi partnere a Mercedesnek. Az alapítója a korábban az AMG-t létrehozó Hans-Werner Aufrecht – tessék kitalálni, miről nevezték el a vállalkozást – aki azután hozta létre a céget, hogy a Mercedes megvásárolta tőle az AMG-t. Azóta itt épülnek a Mercedes DTM autói, de úgy tudjuk, néha utcai modellek fejlesztésében is a HWA segítségét kérik a gyáriak.

Lényegében tehát arról van szó, hogy a HWA bevált műszaki megoldásait mostantól nem Mercedes, hanem Aston Martin formájú burkolatba csomagolják. Ezzel megtarthatják a fejlesztéseket, azaz a Mercedes akkor száll be ismét a sorozatba, amikor csak szeretne, de a következő években a versenyzés költségeit az Aston Martin állja. Az üzlet a briteknek is megérheti: a márka jelenleg épp terjeszkedni próbál, és ennél jobb lehetőséget nem kaphattak volna: kiforrott, győzelemre esélyes versenytechnikát kapnak készen.

A DTM-ben a jelenlegi versenysorozat megalapítása óta csak német gyártók vettek részt: 2000 és 2005 között az Opel is jelen volt, aztán 2012-ig, a BMW visszatéréséig az Audi és a Mercedes házi bajnokságává vált a széria. A szervezők azonban nem szerettek volna újra kétszereplős versenyeket, ezért már korábban szó esett újabb márkák bevonásáról. Az azonban meglepetés, hogy az Aston Martin már a 2019-es szezonban rajthoz állhat, méghozzá négy autóval.