Villanyautó lesz a Peugeot-Toyota minikből?

2018.10.18. 10:49

Jelenleg már a második generáció készül a Citroën, a Peugeot és a Toyota közös alapokon nyugvó kisautóiból a csehországi Kolinban, de úgy tűnik, a következő modellváltás egyben jellegbeli változást is hoz a hármas ikrek számára.

A három autó közül a Citroën C1-esről kérdezték a márka igazgatóját, Linda Jacksont, mert még az első generáció kilenc éves modellciklusával számolva is eljött az ideje, hogy házon belül eldöntsék, milyen lesz a folytatás. Az igazgatónő pedig kissé bizonytalanul annyit válaszolt: „Valószínűleg villanyautó lesz.”

Ez persze lehet a nem tudom megfelelője is, de valószínűbb, hogy a Citroën C1-ből lesz villanyautó-változat. A kérdés inkább úgy merül fel, hogy lesz-e belsőégésű motoros kivitel is. A PSA Peugeot-Citroën hivatalosan még mindig kínálja a Mitsubishitől vásárolt Citroën C-Zero és Peugeot i0n típusokat, így az elektromos C1 és 108-as utódokra ezek váltótípusaiként is szükség lenne. Ám ott van a VW példája, amely a hagyományos Up! kisautó mellett az elektromos e-Up!-ot is gyártja – ez utóbbival itthon leginkább különféle autómegosztó szolgáltatóknál lehet találkozni.

Egyesek már a találgatásnak is nekiálltak, mondván, hogy a Peugeot-Toyota kiskocsik elektromos változata 160-200 km-es hatótávú lehet majd. Bár ez inkább afféle logikus következtetés, amely adódik az autó méretéből, illetve a Li-ion akkumulátorok jelenlegi árából és energiatároló képességéből. Magyarul akkor valószínűleg beigazolódik, ha időközben nem következik be valamiféle áttörés az akkumulátor-technikában.