Összefog a Lotus és a Williams

2019.01.29. 06:41

Egyelőre annyit mondtak hivatalosan, hogy a Lotus Cars és a Williams Advanced Engineering új hajtástechnikai megoldások közös fejlesztését tervezi. Ám a brit sajtó szerint ennél egyértelműen többről van szó: egy, az 1000 lóerős kategóriába tartozó sportkocsi lehet a közös munka végterméke.

Az utóbbi évek során a Williams, amely korábban a Formula-1 legsikeresebb csapatai közé tartozott, az Advanced Engineering részleg révén komoly jártasságot szerzett az elektromos hajtások fejlesztésében. Egyebek közt itt tervezték az akkumulátorokat a Formula-E autókhoz, de részt vettek a Jaguar C-X75 sportkocsi-tanulmány fejlesztésében, két éve pedig megmutatták az FW-EVX nevű villanyautó-alapot, amire szinte bármilyen elektromos hajtású autót fel lehetne építeni, minimális befektetéssel.

A Lotus ugyanakkor sportkocsigyártóként szeretne felzárkózni a konkurenciához, állítólag ezért fogtak össze a Williams-szel, az ugyanis már kifejlesztette azt a technológiát, amivel versenyképes elektromos sportkocsit hozhatnának létre. És bár egyelőre mindkét cég viszonylag szűkszavú, a brit szaksajtó szerint a közös fejlesztés végeredménye egy, a Bugatti Veryronhoz, vagy még inkább az Aston Martin Valkyrie-höz hasonló, de tisztán elektromos sportkocsi lehet, egymillió euró feletti árcédulával, és a Williams-nek köszönhetően igazán korszerű hajtásrendszerrel.