megvolt a választás, mit hozhat a jövő?

2018-11-16

Lezajlott a sok szempontból rendkívül fontos amerikai időközi választás. Tekintsük át, milyen változásokra lehet ezek után számítani.

Óriási figyelem övezte az USA-ban tartott időközi kongresszusi választást, amely során többek között az is kiderülhetett, hogy milyen irányba változott a választók véleménye Donald Trump elmúlt két évének elnöki tevékenységéről. Az eredmény a várakozásoknak megfelelően alakult, így, míg korábban republikánus többség volt mind a szenátusban, mind pedig a képviselőházban, a demokratáknak most sikerült visszaszerezni a képviselőházi többséget, a szenátusban viszont megerősödött a republikánus többség.

6261650491_0cd6c701bb_b

De milyen hatása lehet ennek a gazdaságra, illetve a piacokra?

Az egyik nagyon fontos szempont az, hogy a választás lezajlásával eltűnt egy bizonytalanságból fakadó kockázat a piacokról. Ráadásul, a várakozásoknak megfelelően alakuló eredmény, azaz a kongresszuson belüli megosztottság historikusan pozitív teljesítményt hozott a részvénypiacokra.

Az amerikai kormány politikáját tekintve két fontos kérdésben tisztult ki a kép. Az egyik a Kínával szemben fennálló kereskedelmi konfliktus alakulása. Ebben várhatóan nem lesz változás, Trump ki fog tartani a Kínával szemben alkalmazott vámok mellett, sőt, ezeket valószínűleg ki is fogja bővíteni. A másik, hogy tovább folytatódnak-e az adócsökkentések, tovább rontva ezzel a kormányzat egyenlegét. Erre a legvalószínűbb válasz az, hogy nem, a demokraták meg fogják akadályozni a további vágásokat az adókban, ami visszafoghatja az amerikai hozamok emelkedését, és a dollárra is gyengítő hatással lehet.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a választás eredménye elsősorban a kockázatosabb eszközöknek kedvez, mégis azt gondolom, nem árt az óvatosság, mert most csak egy bizonytalansági tényező távozott a sok közül.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről