Eléggé unhatja már Lady Gaga, hogy állandó téma lett az, hogy mi van közte és Bradley Cooper között. Volt egy közös filmjük, a Csillag születik (A Star Is Born), amiben egy szerelmes párt alkottak, aztán az Oscáron előadták azt a dalt, ami igazán híressé tette a filmet. Az előadás közben, amit nézők milliói láttak, meg aztán olvastak másnap még többen, olyan áhítattal néztek egymásra, mintha tényleg szerelmesek lennének. Gaga egy műsorban elmondta, hogy 

ezt hívják színészetnek.

Az eset azért olyan nagyon érdekes, mert Coopernek ott a barátnője, Irina Shayk, akitől gyereke is van. Durva lenne, ha kiderülne, hogy megcsalta. Pláne, hogy most már az is elkezdett terjedni, hogy Gaga terhes. Persze, hogy már vannak jól megalapozott tippek arra, hogy ki lehet az apa. Az énekes egy rövid, tömör üzenetben zárta rövidre a témát.

Hogy terhes vagyok-e? Naná, miazhogy, épp a hatodik lemezemmel vagyok várandós.

(E!)