Katie Holmes és Jamie Foxx viszonya minden idők egyik legfurább celebkapcsolata...

volt.

Nagyon hosszú ideig titkolták, hogy bármi lenne köztük, és érdekes módon már ezidő alatt is felreppentek hírek a szakításukról, sőt, a legelső közös hír is az volt róluk 2013-ban, hogy Jamie Foxx nyomult Holmesra, de nem lett semmi a dologból. A szóbeszéd azonban mégsem hagyott alább az elmúlt hat évben, és főleg az utóbbi egy évben lett intenzívebb a dolog, mert készültek róluk elég egyértelműen a barátságnál mélyebb viszonyra utaló fotók tavaly augusztusban és idén áprilisban. Sőt, az idei Met-gálára együtt mentek el, amit sokan a viszony hivatalos elismerésének vettek. Ezen a gálán készült róluk a fenti fotó, amit borítóképnek tettünk be az oldal tetejére.

Ennél a fotónál egyértelműbben a pár soha nem ismerte el, hogy kapcsolatban lenne – erre most a People megerősíti, hogy a nyilvánosság előtt rendesen soha fel nem vállalt kapcsolatnak most vége lett. Illetve nem is most, hanem még májusban, azaz nemsokkal a kézenfogvasétálós képek készülte után, és Foxxnak azóta új szerelme is lett.

A források szerint a románc hat évig tartott összesen, csak a két híresség próbálta távol tartani a kapcsolatot a nyilvánosságtól, pedig a közönség nyilván elég kíváncsi a részletekre, tekintettel arra, hogy a 40 éves színésznő korábban Tom Cruise felesége volt, és ő neveli közös gyermeküket, Suri Cruise-t.

Holmest arról hallották beszélni nemrég, hogy már hónapok óta nincsenek együtt Foxxszal, a források májusra teszik a kapcsolat végének időpontját. Mindenesetre a People szemtanúkat idéz, akik szerint az 51 éves Foxx pedig egy Sela Vave nevű énekesnő kezét fogta pénteken egy szórakozóhelyen. Egy közös, júliusi kép is van róluk a Getty archívumában, amin bizonyos Adam Selkowitz áll mellettük.

Megnéztük Sela Vave Instagramját, és a legutolsó poszt jelenleg egy csoportkép, amin az énekes-modell-színésznő Jamie Foxxszal szerepel együtt.

És ha már beletúrtunk ebbe a fiókba, álljon itt még egy kép erről a fiatal nőről, aki a kommentelők szerint fiatalabb Corinne Foxxnál, azaz Jamie Foxx idősebbik, 25 éves lányánál.