Dwayne „The Rock” Johnson és Lauren Hashian már 12 éve együtt vannak, ez idő alatt pedig két kislányuk is született. Jasmine-nel nemrég cukiskodott is egyet a büszke apuka.

A színész-testépítő váratlan fotókat posztolt nemrég az Instagramra, amelyekkel bejelentette, hogy igen, megköttetett a frigy.

A pár tavaszra tervezte a ceremóniát, megérkezett azonban legkisebb lányuk, Tiana, így elhalasztották a nagy napot – augusztus 18-ára. A Szikla által megosztott fotókon a pár boldogan mosolyog a kamerába, majd természetesen meg is csókolják egymást, miközben sugároznak a boldogságtól.

Az esküvőt Hawaiin tartották meg, és valószínűleg pazar szertartás volt, amelyről talán több kép is napvilágot lát majd a közeljövőben.

Úgy fest, hogy idén nyáron is jó pár házasságkötés történt a celebvilágban, hiszen többek között megesküdött  Sophie Turner és Joe Jonas, Chris Pratt és Katherine Swarzenegger, valamint Heidi Klum és 17 évvel fiatalabb szerelme is.