Már biztosan körbementek a szanaszét fikázós kritikák a Disney új, élőszereplős kasszasikeréről. Bevallom, amúgy én is írtam ilyet Az Oroszlánkirályról, mert a hideg kirázott tőle.

De Angelina Jolie-t akkor is szeretem, ha a világ nagyobbik fele szívből utálja, és be kell látnom, totál nem számít, kinek a bőrébe bújik, nekem mindegy, csak hadd lássam a vásznon. 

Valójában a színésznő az utóbbi években jóval több energiát fektet a jószolgálati melójába, mint a filmezésbe. Utoljára A tengernél című moziban láthattuk ex-ura oldalán – ez 2015-ben történt. Előtte pedig épp a Demónát forgatta, amelynek második része kedvéért most ismét kötélnek állt. És milyen jól tette. 

A karakterről röviden annyit, hogy Demóna Csipkerózsika gonosz tündérkeresztanyja, aki a keresztelőn megátkozza a kisbabát az egyik meseváltozat szerint. Ezt újították fel – igen alaposan – a Disney-nél, és tettek bele annyi munkát, hogy szem nem marad szárazon. Perfekt a látvány, annyira részletgazdag, tökéletes a díszlet, a jelmezekről, a sminkekről és a maszkokról már nem is beszélve. Minden ki van találva az utolsó négyzetcentiméterig. Jó, mondjuk, volt rá pénz dögivel, egy ilyen élőszereplős mozinál ennek hiánya eleve ellehetetlenítené a kasszasikert. 

Jolie pedig úgy simul bele ebbe a szerepbe, mintha mindig is erre várt volna. Bár őt szokás szidni a gyér színészi teljesítményéért, azért is, hogy nem jó rendező, meg úgy általában, nem eléggé tehetséges, de szerintem ez egész egyszerűen nem igaz. 

Aláírom, vannak nála jobb színésznők, sokkal, de sokkal jobb rendezők, és szebb nők is (mert, ugye, a külsejét is rengetegen szeretik fikázni), de van a nőben valami olyan magától értetődő eredetiség és vonzerő, aminek egész egyszerűen nem lehet ellenállni. Legalábbis szerintem.

Az én ízlésem szerint Angelina gyönyörű ember, akinek a szabályos, már-már mértanilag tökéletes arcáról nem tudom levenni a szemem. Olyan királynői, kecses és elbűvölő, hogy nincsen párja. Már akkor rajongtam érte, amikor még a Bravo magazin alsó hasábján kapott egy pici cikkecskét azzal a felütéssel, hogy „ez a csaj majd egyszer híres lehet, érdemes lenne rá odafigyelni”. Hát, hogy is fogalmazzak: eléggé bejött a jóslat, mert régóta ő az egyik első számú A-listás sztár Hollywoodban, akit a világ minden szegletében ismernek. 

Szerintem, ha ez az egész világ egy Playstation-játék lenne, akkor Jolie volna benne az egyik birodalom uralkodója. Mert fenséges, királynői és ellenállhatatlan.

Ami pedig a filmet illeti: A Demóna – A sötétség úrnője kifejezetten jó. Pedig nincs benne semmi eredeti, semmi olyan, ami ne lett volna már kitalálva. Mert az az alapja, hogy a jó meg a rossz megküzd egymással, és a végén a jó nyer. Oké, köszi, ezt már láttuk. Mégis végigizgultam, végiggyönyörködtem az egész filmet, mert egyrészt tényleg óriási rajongója vagyok a főszereplőnek, másrészt csodás benne régi kedvencem, Dakota Fanning most már a nővérénél jóval híresebb kishúga, Elle Fanning, aki Auróra hercegnőt alakítja. Harmadrészt pedig, ha akarod, hogy téged is letaglózzon a báránybőrbe bújt, valóban gonosz királynőt játszó Michelle Pfeiffer zseniális alakítása, akkor látnod kell a Demóna 2-t. 

Úgy ültem be a mozira, hogy az első része után nem számítottam semmilyen nagy durranásra (mármint a látványon kívül), de megérte megnézni, nem csalódtam.

Jó, belátom, elfogult vagyok. De legalább vállalom. 

Ha megnéztétek, meséljétek el kommentben, ti mit gondoltok.

Szentesi Éva

Képek és GIFek: Demóna – A sötétség úrnője (Disney Pictures, 2019)