Melanie Griffith és Don Johnson

Don Johnson és Melanie Griffith 1989-ben - Forrás: Getty Images/Paul Harris

Melanie Griffith mindössze tizennégy éves volt, mikor találkozott a huszonkét éves Don Johnsonnal, aki addigra már túl volt két házasságon. Azonnal egymásba szerettek, és négy évvel később össze is házasodtak. Mind egyénileg, mind párként sokszor keveredtek alkohollal és droggal kapcsolatos botrányokba, és úgy tűnt, maguk is belátták, hogy egyedül talán könnyebben boldogulnak. Esküvőjük után hat hónappal elváltak, és hamarosan mindketten új partnerrel jelentek meg a nyilvánosság előtt. Ám Griffith második házassága is válással végződött, ami visszakergette a színésznőt az alkoholizmusba. Nehezen viselte a magányt, egy interjúban azt mondta:

„Ha nem voltam éppen valakivel, akkor boldogtalan nő voltam.”

Johnsonnal 1989-ben, már sokkal érettebb fejjel házasodtak össze újra. 1990-ben megszületett a lányuk, Dakota. A pár eleinte azt állította, hogy soha nem voltak boldogabbak, de ahogy teltek az évek, egyre több pletyka keringett megcsalásról, veszekedésekről. Végül 1996-ban újra elváltak. Griffith aztán Antonio Banderas felesége lett, akivel tizennyolc évig élt együtt, de 2015-ben tőle is elvált. Don Johnson igazi nőcsábászként olyan ikonokkal randizott később, mint Barbra Streisand, de 1999 óta boldog házasságban él a nála húsz évvel fiatalabb feleségével, akitől három gyermeke született.

Elizabeth Taylor és Richard Burton

Elizabeth Taylor és Richard Burton az első esküvőjükön, 1964-ben - Forrás: Getty Images/William Lovelace/Evening Standard

Elizabeth Taylor egyszer azt mondta, hogy nyolc férje közül Mike Todd-dal volt a legboldogabb (talán ő volt számára az igazi, de a producer korai halála miatt ez soha nem derülhetett ki). A közvélemény szemében azonban legendás nagy szerelme mindig is Richard Burton volt. A Kleopátra című film forgatásán találkoztak először, amikor még mindketten házasok voltak. Burton az első feleségével volt, míg Taylor Eddie Fisherrel, a negyedik férjével, akit Hollywood egyik legnagyobb botrányát kavarva Debbie Reynoldstól „lopott”.

Első csókjuk kosztümben, a forgatáson csattant el, és még azután is tartott egy darabig, hogy a rendező leállította a felvételt.

1964-ben, napokkal azután, hogy Taylor válását véglegesítették, összeházasodtak „az évszázad esküvőjén”. Addigra már ők voltak Hollywood legvitatottabb, leginkább kritizált, leghevesebben imádott álompárja. Tizenegy filmben játszottak együtt, és drámai szerepeiknél csak se veled, se nélküled kapcsolatuk volt felkavaróbb. A sok veszekedés és Burton afférja végül váláshoz vezetett 1974-ben.

De nem tudtak sokáig egymás nélkül élni: 1975-ben titokban újra összeházasodtak, ám ez a házasság kevesebb mint egy évig tartott. Akkor végleg elváltak útjaik, és mindketten újraházasodtak. Burton a halála előtt írt egy levelet Taylornak, állítólag újra akarta kezdeni a románcukat. Sajnos erre már nem volt lehetőségük.

„Attól az első pillanattól, Rómában, mindig őrülten és lehengerlőn szerelmesek voltunk – mondta Taylor –, több időnk volt, de nem elég.”

Pamela Anderson és Rick Salomon

Pamela Anderson és Rick Salomon 2007-ben - Forrás: Getty Images/Denise Truscello/WireImage

A Baywatch sztárja és a profi pókerjátékos először 2007-ben házasodtak össze, de 2008-ban már el is váltak. Másodszor 2014-ben futottak neki, de az a frigy sem tartott tovább egy évnél. Salomon idén áprilisban azt nyilatkozta, szeretné visszaszerezni Andersont, és harmadszor is feleségül venné. A színésznő azonban sokkal negatívabban nyilatkozik egykori férjéről, és rossz érzéssel emlékezik vissza az együtt töltött évekre. „Húsz évvel idősebbnek néztem ki mellette” – mondja egy interjúban.

Anderson fiai állítólag győzködik az anyjukat, hogy találjon vissza a pókerjátékoshoz, mert mindig is jó mostohaapjuk volt, és betöltötte azt az űrt, amit édesapjuk, a Mötley Crüe dobosa, Tommy Lee hagyott maga után.

Eminem és Kimberly Scott

#kimscott #kimmathers #kimannescott #kimberlyscott #kimannemathers #kimberlymathers #kimberlyannescott #kimberlyannemathers #eminem #slimshady #marshallmathers #d12 #slim #shady #hailiejadescott #hailiescott #alainascott #whitneyscott #whitneylainescott

Amikor Marshall Mathers (Eminem) először vitte haza az édesanyjának bemutatni Kim Scottot, a lány tizenöt évesnek mondta magát, de hamar kiderült, hogy épp csak betöltötte a tizenhármat. Marshall szerelmes volt, és nem hallgatott az anyja érveire, aki arról próbálta meggyőzni, hogy a lány túl fiatal számára. Végül úgy-ahogy megbékéltek, és Kim hozzájuk költözött. A csapongó kamaszszerelem után úgy tűnt, 1995-ben végleg elválnak útjaik, Marshall már egy új lánnyal randizott, ám akkor Kim bejelentette, hogy terhes. Újra összejöttek, és megszületett a lányuk, Hailie. 1996-ban azonban újabb szakítás következett.

Ezek után írta Eminem a hírhedt számait Kimről, amik közül a legismertebbek a 97 Bonnie and Clyde, illetve a Kim című dalok. Szinte sokkoló az a gyűlölet és harag, ami a számok minden sorából árad. Különösen durva, hogy Eminem még a kislányát is bevonja a dologba: a 97 Bonnie and Clyde-ban ugyanis Hailie hangját is hallhatjuk.

Kim természetesen teljesen ki volt borulva a dalok hallatán, de valahogy mégis átküzdötték magukat ezen, és 1999-ben összeházasodtak. 2000-ben aztán, Kim öngyilkossági kísérletét követően, Eminem beadta a válási papírokat. De még mindig nem ért véget a történetük: 2006-ban meglepetésként érte a nyilvánosságot, hogy a pár újra összeházasodott. Három hónappal később, kevésbé meglepő módon, megint elváltak, és azóta nem hallani a kapcsolatukról.

Natalie Wood és Robert Wagner

Robert Wagner és Natalie Wood 1970-ben - Forrás: Getty Images/Silver Screen Collection

Natalie Wood titokzatos halála – illetve a lehetőség, hogy talán nem is baleset okozta, hanem gyilkosság, méghozzá a férje, Robert Wagner keze által – olyannyira lázban tartja még ma is a nyilvánosságot, hogy azzal már igazán senki sem foglalkozik, hogy ők is kétszer házasodtak össze.

Natalie mindössze tízéves kislány volt, amikor a 20th Century Fox stúdióban szembesétált vele a tizennyolc éves Wagner. Natalie akkor odafordult az édesanyjához, és azt mondta: „Hozzá fogok menni feleségül.” 1957-ben aztán, amikor Wood már tizenkilenc, Wagner pedig huszonhét éves volt, tényleg összeházasodtak, de nem működött a dolog. Wood elmondása szerint ő még nem ismerte önmagát eléggé, és nem volt kész a házasságra, ez lehetett az ok, amiért 1962-ben elváltak, és mindketten újraházasodtak.

1970-ben találtak megint egymásra, és 1971-ben már együtt jelentek meg az Oscar-gálán a közönség nagy meglepetésére, 1972-ben pedig másodszor is összeházasodtak. Wood a következőket mondta a két házasságról:

„Amikor R. J. és én először összeházasodtunk, olyanok voltunk, mint két gyerek, amint egy forgatókönyvből játszik. Elrejtettük a gyengeségeinket egymás elől. Másodszorra rádöbbentünk, hogy tudunk egymással kommunikálni. Már nem félünk önmagunk lenni. De kellett hozzá az a pár külön töltött év, hogy erre rájöjjünk.”

Lana Turner és Joseph Stephen Crane

Lana Turner és Joseph Stephen Crane 1942-ben, az első esküvőjükön - Forrás: Getty Images/John Kobal Foundation

„Az volt a tervem, hogy egy férjem lesz és hét gyermekem, de az élet pont fordítva hozta”

– nyilatkozta egyszer Lana Turner, aki Elizabeth Taylorhoz hasonlóan nyolcszor házasodott, és hét férje volt.

Joseph Stephen Crane-hez ugyanis kétszer is hozzá ment. Tőle született egyetlen gyermeke is, Cheryl. Turner és Crane 1942-ben találkoztak, és azonnal egymásba szerettek, Crane három hét után megkérte Turner kezét, aki igent mondott. Össze is házasodtak, azonban Turner 1943-ban beadta a válókeresetet, amikor kiderült, hogy Crane előző házasságát még nem bontották fel hivatalosan. A kavarodás a házasságokkal nagy szenzációt keltett, és a lapok rendszeresen beszámoltak a fejleményekről. Amikor aztán Crane véglegesítette a válását az első feleségétől, és Turner rádöbbent, hogy terhes Crane-től, újra összeházasodtak. Ám ez alkalommal sem volt hosszú életű a kapcsolat: 1944-ben elváltak. Lányuk, Cheryl, később úgy került a köztudatba, hogy tizennégy évesen anyja védelmében leszúrta anyja akkori barátját, a maffiához tartozó Johnny Stompanatót.

Judy Blum és Jerry Sheindlin

Judge Judy és Jerry Sheindlin 2001-ben - Forrás: Getty Images/Newsmakers

Judy egy bárban találkozott Jerryvel, aki a második férje lett. Első férjétől volt két gyermeke, és mindig jó kapcsolatban maradtak, de a válás szükséges volt, mert Judy vissza akart menni dolgozni, amit az első férje csak hóbortnak tekintett. 1977-ben Judy és Jerry összeházasodtak, és három gyermekük született. Judy apjának 1990-es halála után nehéz időszak következett, a pár el is vált egymástól. Egy évvel később azonban újra összeházasodtak, és azóta is együtt vannak. A fenti listából ők az egyetlenek, akik jó döntést hoztak az újraegyesüléssel és nem váltak el másodszorra (még).

„Hiányzott Jerry – mondta Judy egy interjúban –, szeretem, ha van kiről gondoskodnom. Szeretek társas lény lenni. Nekem ez a természetes. Nehéz úton, de megtanultam, hogy néha amiről azt gondolom, boldoggá tesz, bizony nem fog.”

 

Csernik Gréta

Kiemelt kép: Elizabeth Taylor és Richard Burton A makrancos hölgy című filmben – Getty Images/Silver Screen Collection