Bankvezérek: 2-3 évig kitarthat az intenzív növekedés

agrarszektor.hu
A KSH nemrég közzétett harmadik negyedéves 5 %-os magyar GDP-növekedése a vártnál is jobb eredmény, ráadásul három magyar bank vezére is pozitívan nyilatkozott a Portfolio 2018-as Agrárszektor Konferenciáján a gazdaság rövid távú kilátásairól, amit még az emelkedő kamatok sem fognak tudni elrontani.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

"A magyar gazdaság 2-3 éves távon tudni fogja tartani ezt a növekedési pályát, amit például az építőipari döntések vagy a gépjárműgyártók térnyerése mozgat" - mondta Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója arra a kérdésre, hogy meddig tarthat a növekedés, de hozzátette, hogy annak ütemét lassíthatják is az olyan kockázatok, mint például a munkaerőhiány, de a globális külső hatások is visszavethetik, mint a brexit vagy az orosz-ukrán kapcsolatok alakulása. "De bízom benne, hogy jó irányba haladunk és tudjuk tartani az irányt" - tette hozzá.

Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója szerint a korábban elhalasztott belső fogyasztás pótlása pörgette fel a gazdasági növekedést, bár ez picit megtolta az inflációt is, ami végül a kamatok emeléséhez fog vezetni, de ez még nem árnyékolja be a piaci folyamatokat:

Nagyon régen volt olyan hitelezési boom, mint itt az elmúlt t 1-2 évben és még legalább ennyi ideig ki is fog tartani

- mondta az Erste vezére.

Bernáth Tamás, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója még ennél is derűlátóbb volt, szerinte ez még akár több is lehet. "Jelenleg olyan fejlesztési ugrás előtt áll a szektor, mint utoljára a napóleoni háborúk idején, de ehhez a szervezettségen kéne javítani, amihez az MFB igyekszik minden segítséget megadni a vállalkozásoknak, mert "pont az ilyen nagy ugrások támogatása a feladata."

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik

Mind a három bankvezér egyetértett abban, hogy a kamatok a közeljövőben nőni fognak, ezért Bernáth mindenkit arra bíztat, hogy fix kamatozású hitelekben gondolkodjon, mert a kamatemelés mértékét ugyan nem lehet előre látni, de egy lassú emelkedés elkerülhetetlen.

"Kiszámíthatatlan tényezőkben gazdag környezetben kell fejlődni most, sokkal turbulensebb világban élünk, amelyben sokkal gyorsabbak a folyamatok, mint bármikor eddig" - mondta.

Balról jobbra: Vida József, Jelasity Radován, Bernáth Tamás, Bán Zoltán

"Jönnek az uniós választások, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, de ha mindenki hisz abban, hogy a dolgok jól fognak menni és a bérek mellett a fogyasztás is tovább fog nőni, az az inflációt is magával húzza, így a kamatemelés elkerülhetetlen" - ezt már az Erste vezére mondta, aki szintén a fix kamatozású hitelekre biztatott és hozzátette, hogy a kamatemelés ugyanakkor nem ördögtől való dolog, hanem egy növekvő gazdaság velejárója. Vida József szerint a kamatnövekedés mértéke kigazdálkodható lesz, ugyanakkor érdemes még ebben az időszakban beruházni, fix kamatokkal.

A bankvezérek kritikát is megfogalmaztak, Vida szerint például a béremelésekkel együtt a munkavégzés hatékonyságának is növekednie kéne: "Nagyok a dolgozói elvárások, de nem veszik figyelembe a munkáltatói elvárásokat, hogy a magasabb bérért fejlődniük is kéne, képzéseken részt venni, nem beszélve a hatékonyságról." A Takarékbank vezére szerint az osztrák hentesek vagy ácsok nem csak nagyobb bért kapnak, de hatékonyabban is végzik a munkájukat.

Az Ersténél az 500 ezer forint alatti béreket kellett megemelni, de lehetőséget biztosítanak az otthoni munkavégzésre is, a dolgozók 20-25% home office-ban dolgozik és az ott töltött éve után plusz juttatásokkal is megajándékozzák a munkavállalókat, hogy az emberek jobban kötődjenek hozzájuk.
De szó esett a fejlettség régiónkénti hatalmas eltéréseiről is, amely enyhítésében a bankok is részt vállalhatnak. Vida szerint a munkahelyteremtésben például a mezőgazdaságnak kulcs szerepe van, csakhogy egyelőre probléma a kapcsolt szolgáltatások kiépítése is, miközben a gazdálkodók átlagéletkora is magas, a fiataloknak pedig más elképzeléseik vannak, nem művelik a földeket. "A holland Rabobank modellje alapján kívánunk olyan segítséget nyújtani 2019-től, amelyben kockázati tőkebefektetésekkel finanszíroznánk a nagyobb kockázatú térségeket, személyes bankári tanácsadással."

Befektetési archetípusok

A kerekasztal-beszélgetést követően Hollósi Dávid, a Takarék Csoport Takarék Agrár Igazgatóságának igazgatója előadásában a vidékfejlesztési pályázatok alapján négy agrárvállalkozási archetípust vázolt. Az első az organikusan fejlesztő ügyfél, aki a tevékenységét szeretné fejleszteni, nem a támogatásra hajt. Ők a belső hatékonyság javítására törekszenek és banki szempontból a legkívánatosabbak. A második a dimenzióváltó ügyfél, aki a pályázati lehetőségek miatt, mondjuk többszörösére növelné a volument, de ha nem lenne támogatás, nem vállalkozna rá.

Hollósi Dávid

A harmadik a vertikumot vagy tevékenységet bővítő ügyfél, aki leggyakrabban a feldolgozás irányába mozdul el, új területeken próbálná ki magát, itt magasabbak a kockázatok, így a meghatározott önerő is. A negyedik pedig a klasszikusan agresszívan fejlesztő ügyfél, aki erős banki múlttal rendelkezik, nagyon sok mindenre pályázik, de nem is biztos, hogy megvalósítja, és jellemzően az ágazaton kívülről érkezik.

Kompenzálják a marzsukból a bankok a várható kamatnövekedést

A következő kerekasztalbeszélgetésen azt feszegették, hogy mit várnak el az agrárcégek a bankoktól.

A bank értse, hogy nekem ez egy életforma, értse meg hogy van több cégem, de kezelje ezeket együtt, hitelesen közelítsenek hozzám és legyenek rugalmasak.

- sorolta elvárásait Annus Péter, a Biosövény Kft. tulajdonos- ügyvezetője, aki viccelődve azt is hozzátette, hogy a várható kamatnövekedést pedig kompenzálják a bankok a marzsukból.

Hollósi Dávid, a Takarék Csoport Takarék Agrár Igazgatóságának igazgatója szerint a szántóföldi termesztést nem nagy truváj megtámogatni banki oldalról, mert ott könnyen átlátható a mérleg, a lecke ott kezdődik, amikor hosszú megtérüléssel, nagy kockázattal kell betenni a pénzt állattenyésztésen, üvegházi kertészetbe. Molnár István, az Agrár Béta Kft. ügyvezető igazgatója partnerséget és az időt kérte számon a bankokon, előbbit azért, mert úgy gondolja, hogy az évi 1-2 találkozó nagyon kevés ahhoz, hogy partnerként tudjanak együttműködni, utóbbit pedig azért, mert a hosszú hitelbírálatok miatt például "arcát veszítheti" egy cég a külföldi partner előtt.

Balról jobbra: Takáts Zsolt, Szerdahelyi Róbert, Péter Mihály, Molnár István, Laurinyecz Anita, Horváth Péter, Hollósi Dávid, Annus Péter

Péter Mihály, családi gazdálkodó, zöldségtermesztő pedig gyors átlátható hitelelbírálást vár, de a hitel fedezeti oldalát is kényes kérdésnek tartja: "Nekem furcsa, hogy egy üvegházberuházásnál, ahol a hitel összege csak 30-40 százalék, miért nem elég az üvegház maga fedezetnek."
A bankoknak is vannak elvárásaik: "Azt várjuk az ügyfelektől, hogy transzparensek legyenek és minden információt időben adjanak át nekünk, akkor tudunk jó ügyfélélményt nyújtani." - mondta Laurinyecz Anita, a UniCredit Bank Hungary Zrt. Agrárfinanszírozási, Európai Uniós Kompetencia Központ és Közszféra Finanszírozás üzletágának igazgatója és azt is hozzátette, hogy

ha ügyfél lennék, 5 éves futamidő felett, nem szeretnék kamatkockázatot futni, a mostani kamatkörnyezetben érdemes fix kamatra áttérni.

Szerdahelyi Róbert, az Erste Bank KKV Igazgatóságának igazgatója szerint hitelfelvétel szempontjából jelenleg áldott állapot van. Úgy látja a szolgáltatásminőségben lehet versenyezni a bankoknak az ügyfelekért, sokan is szeretnének foglalkozni az agráriummal, de kevesen vannak, akinek agrárkompetencia központja is van, ahol értik az üzleti modellét a szektornak. "Nemcsak a szántóföldi növénytermesztést szeretjük támogatni, finanszírozási hajlandóság van, de vannak olyan helyzetek, amikor meg kell tartanunk a racionalitást, nem szabad egy bizonyos önerő alá menni. Nem biztos, hogy az a jó bank, aki kevés önerőt kér, hanem amelyik szakmailag felkészült és valós bevételi tervet tud készíteni az ügyféllel együtt, hogy már az előkészítésnél kiküszöböljék a hibákat."

A panel résztvevői egytértettek abban, hogy nem szabad ezeket az időket átaludni, most kell végrehajtani a befektetéseket, a már meglevő beruházásokat lehetőség szerint áttenni fix kamatra és megcsinálni a beruházásokat most, amíg kedvező a kamatszint.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?