Nagy István: a támogatást nem felélni kell, hanem fejleszteni belőle

agrarszektor.hu
A hazai tejágazat növekedő pályán van, és a korábbi évek piaci nehézségeit veszteség nélkül átélő ágazat mára stabil alapon működik - hangsúlyozta Nagy Istán a Magyartarka Szakmai Napon. Mint mondta, a tej és tejtermékek hazai fogyasztása növekszik, a nyerstej országos termelői átlagára pedig meghaladja a kilogrammonkénti 99 forintot. Emlékeztetett arra is: a támogatásokból a fejlesztésekre is jutni kell.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Nagy István agrárminiszter, június 20-án, csütörtökön Dunaharasztiban a Magyartarka Szakmai Napon kijelentette: a piaci válságok és járványok ellenére sikerült stabilizálni az állattenyésztés helyzetét az elmúlt években hazánkban. A rendezvényen az agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy 2010-hez képest a hazai szarvasmarha állomány csaknem 203 ezerrel nőtt. A szakminiszter  szerint sok múlik azon, hogy az állattartó gazdaságok felismerik-e a kihívásokat, alkalmazzák-e a legkorszerűbb tudást, a modern technológiát, köztük a digitalizáció által kínált megoldásokat. Fontos, hogy

a jövedelempótló támogatásokat minél nagyobb arányban fordítsák fejlesztésekre, valamint éljenek a beruházási támogatások és a kedvezményes finanszírozási konstrukciók által kínált hitelekkel.
Nagy István (Forrás: AM Sajtóiroda)

A tárcavezető arról is beszélt, hogy Magyarországon kilenc tenyésztőszervezet 12 húshasznú szarvasmarha fenntartását végzi. Az elismert fajtákon belül a legtöbb állat a magyartarka fajtába tartozik. Kifejtette: az uniós forrásból biztosított termeléshez kötött tejhasznútehén-támogatás tavalyi kérelmek után járó összegek kifizetését a Magyar Államkincstár már 2018-ban megkezdte. A tavaly átutalt 19,34 milliárd forinton felül idén a fennmaradó 1,91 milliárd forint összegű támogatás végfizetésére is sor került.

Ennek révén az ágazat szereplői több mint 21 milliárd forint forráshoz jutottak, ez egyedenként 105 358 forint hozzájárulást jelent

Hozzátette: földalapú alaptámogatás címén idén június 18-ig több mint 211 milliárd forintot, a zöldítésre pedig több mint 117 milliárd forintot utalt át a kincstár. A tárcavezető aláhúzta: az EU állattenyésztési joganyagának változása következtében az állattenyésztésről szóló törvényt és végrehajtási rendeleteit új jogszabályok váltják fel, melyek közül az állattenyésztéssel kapcsolatos törvényt e hét kedden ellenszavazat nélkül fogadta el az országgyűlés.

(Forrás: AM Sajtóiroda)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03