Korábban Brazília volt az EU legnagyobb szójaszállítója, de Kína éppen onnan pótolta azt a mennyiséget, amit korábban az Egyesült Államokban szerzett be. Így a brazil szója a második helyre szorult kontinensünkön. Az amerikaiak ezt persze úgy tálalják, hogy íme, az Európába irányuló szójaexport ötvenedik évében piacvezetők lettünk – írja a Syngenta blog.

Pedig valójában Brazília nyert sokat, hiszen a kínai kereslet alaposan felemelte a beszerzési árakat, ráadásul még az is a brazilok kezére játszott, hogy Argentínában jelentősen csökkent a mezőgazdaság teljesítménye az aszály miatt.

Az is igaz viszont, hogy tavaly az USA szójaeladásai 243, illetve 105 százalékkal emelkedtek Európában és a közel-keleti/észak-afrikai régióban. Az új vásárlók közt szerepel Spanyolország mellett Egyiptom, valamint Szaúd-Arábia.