Ma a többnyire rövid napos időszakok mellett általában erősen felhős lesz az ég, északnyugaton lehet valamivel több napsütés. Kezdetben keleten több helyen, másutt elszórtan, a déli óráktól egyre kevesebb helyen valószínű eső, zápor. Az északi szelet a Dunántúlon és északkeleten nagy területen erős, néhol viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Az éjszaka második felében északkeleten, északon felszakadozik, csökken a felhőzet, másutt általában erősen felhős vagy borult marad az ég. Helyenként kisebb eső, zápor valószínű. Az északkeleti, északi szelet még többfelé élénk, helyenként főleg kezdetben erős lökések is kísérik. A hőmérséklet a késő esti 6, 12 fokról hajnalra 4, 9 fokig csökken.

Hétfőn az ország nagy részén a gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap, de eleinte délnyugaton, nyugaton még több lesz a felhő. Néhol kisebb eső lehet. Az északi, északkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

Kedden kezdetben változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd délutántól észak felől erősen megnövekszik a felhőzet. A nap nagy részében csapadék nem valószínű, késő délutántól, estétől észak felől egyre többfelé alakul ki eső, záporeső. A nyugati, északnyugati szelet az északi országrészben erős, néhol viharos lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

Szerdán eleinte erősen felhős lesz az ég, majd a déli óráktól észak felől felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati, északi szél sokfelé viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

szél

Jövő héten gyakran megerősödik a szél – fotó: Shutterstock

Csütörtökön felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, elszórtan záporokkal. Az északnyugati szél sokfelé viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Pénteken változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. A délire forduló szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Szombaton erősebben és gyengébben felhős területek és időszakok egyaránt lesznek, szórványosan alakulhat ki eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.