Ma a Dunántúlon nyugat, északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, másutt az erőteljes gomolyfelhő-képződés lesz jellemző, de több-kevesebb napsütés az Alpokalját leszámítva mindenhol lesz. A késő délelőtti óráktól kezdve egyre többfelé várható zápor, zivatar, nyugaton eső is. Helyenként heves zivatar is lehet felhőszakadással, jégesővel. Éjszaka egyre kevesebb helyen várható csapadék, a reggeli órákban és szerdán napközben már inkább csak az északkeleti, keleti megyékben fordulhat elő eső, zápor, zivatar. Ott emiatt még szerda délután is lesznek erősen felhős területek. Másutt ugyanakkor szerdán a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre lehet számítani, és csak elvétve alakulhat ki futó zápor. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és elsősorban szerdán meg is erősödik, emellett zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 26 és 31 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos északkeleti határvidéken ennél akár több fokkal is hűvösebb lehet.
körte

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 26 és 31 fok között alakul – fotó: Pixabay

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.