Ma éjjel északnyugat felől mindenütt beborul az ég, és egyre többfelé számíthatunk havazásra, hajnalban északnyugaton havas eső, eső is eshet, nyugaton néhol ónos eső sem kizárt. A nyugati, délnyugati szél megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az éjszaka első felében áll be: általában -2 és -10 fok között várható, de az eleinte derült, szélcsendes, vastag hóval borított tájakon ennél hidegebb is lehet.

időjárás

Ismét eshet hó is, eső is – fotó: Hencz József

Szombaton jellemzően erősen felhős, vagy borult lesz az ég, csupán átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben. Keleten, északkeleten többfelé, másutt egyre kevesebb helyen számíthatunk havazásra, főként a Dunántúlon havas eső is lehet. Többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödik a nyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet az éjszaka első felében áll be, általában -2 és -10 fok között, a kezdetben derült, szélcsendes, hóval borított területeken helyenként -10 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -4 és +5 fok között várható, az alacsonyabb értékekre északkeleten számíthatunk.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.