Közbelépett az Agrárminisztérium és megakadályozza a tervezett vasúti beruházást. Csütörtöki közleményében a környezetügyért is felelős szaktárca hangsúlyozza, hogy a Csarna-völgyben a jogszabályok csak természetvédelmi céllal, a természeti folyamatok működésének biztosítása és elősegítése érdekében engedik a beavatkozást.

Vasút eddig is létezett a völgyben, amit korábban fakitermelésre használtak, később ez turisztikai célokat szolgált. Egy kormányrendelet szerint 3,5 kilométerrel hosszabbították volna meg a vonalat. Az eredeti tervek szerint a vasútvonal a börzsönyi Csarna-völgy fokozottan védett részén épült volna, ami az ország legnagyobb méretű, fokozottan védett erdejét is érintette volna, ahova nemrég visszatelepült a hiúz és számos ritka, védett faj otthonát jelenti.

Csarna-völgy

Csarna-völgy – fotó: WWF

Az Agrárminisztérium azonban közölte, nem támogatja a kisvasút megépítését a fokozottan védett területen. Azért, hogy a természetvédelmi célok megfelelően biztosítva legyenek a térségben, a minisztérium soron kívül intézkedik arról, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe kerüljön át a terület az állami erdőgazdaságtól. Az Ipoly Erdő Zrt.-t pedig Nagy István miniszter a beruházás engedélyeztetési kérelmének visszavonására utasította.