Egyetlen év alatt 13 ezer hektárral csökkent a szójatermő terület hazánkban a zöldítési előírások szigorodása miatt. Ez együtt járt azzal az igénnyel, hogy a követelményt más módon teljesítsék a termelők. Két kézenfekvő megoldás kínálkozott: a zöldtrágyanövények, illetve a lucerna-, esetleg a vöröshere vetése. Idén nyáron ezekből a magvakból nullára ürítették a gazdák a forgalmazók készleteit. Nem csoda, ha a nemesítők növelni igyekeznek tavasszal a vetőmag-előállító területet. A roham 2019-ben sem marad el.

facélia

A szójatermő terület csökkenése miatt nagyon megnőtt az igény a zöldítésre alkalmas vetőmagokra – fotó: Shutterstock

Az ökológiai célterület számítása szempontjából a lucerna- és a vöröshere éppúgy 0,7-es súlyozó faktorral vehető figyelembe, mint a szója, míg az ökológiai jelentőségű másodvetés területe csak 0,3-as szorzóval. Lucernából már szinte csordultig az ország, termőterülete 8 év leforgása alatt 135 ezer hektárról 206 ezerre emelkedett. A vöröshere a kisebb zöldtömege miatt nem futott be ekkora karriert, pedig értékes beltartalamát az állattartók becsülik.

E két fajt hosszan kell a táblán tartani ahhoz, hogy a növekménye is hasznosítható legyen, viszonylag drága magjuk csak ekkor és csakis állatállomány birtokában térül meg. Jövőjüket biztosíthatja, hogy a húsmarha- és a lóállomány is növekszik az országban, de reménykeltő a nyúlhizlalás felfutása is. Igény tehát lesz a vetőmagjaikra.

Lajtamag

A tisztán növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságokban viszont továbbra is azok a megoldások a kedveltek, amelyekkel gyorsan és kis költséggel teljesíthető a zöldítési előírás.

Emiatt a zöldtrágyanövények előtt a lucernáénál is fényesebb jövő áll.

A 13 ezer hektárnyi mínusz a szójavetésekben potenciálisan 30 ezer hektárnyi területbővülést okozhatott a másodvetésű növényekben – pusztán az eltérő súlyozó faktorok miatt. A vetőmag-forgalmazókat valósággal megrohamozták júniusban a termelők.

A legnagyobb érdeklődés továbbra is a legolcsóbb magkeverékek iránt mutatkozott: jellemzően a mustár-olajretek párost vásárolták a gazdák. Ám egyre többen látják be, hogy ha a környezetnek is használni akarnak, akkor érdemesebb egy kártevőket nem vonzó, facéliás keveréket vásárolniuk.

A Lajtamag Kft.-nél érzékenyen követik a vásárlói igények változását, és igyekeznek időben felkészülni ezek kiszolgálásra. Ez azt jelenti, hogy a termeltetési szerződések megkötésekor két évre előre látniuk kell, milyen irányt vehet a piac – magyaráz Réder Richárd, a cég termeltetési és kereskedelmi vezetője. Már most biztosra vehető, hogy a belföldi igények biztonságos kiszolgálásához a jelenleginél több vetőmag-előállítóra van szükség.

A hazai tudás, géppark és termőhelyi adottságok megfelelőek ezen aprómagvak sikeres termesztéséhez.

Megvannak persze azok a technológia finomságok, amelyeket ezek azegy tonnánál is kevesebbet termő fajok megkövetelnek, ám ha ezeket betartjuk, több jövedelmet arathatunk egy hektáron, mintha 10 tonna kukoricát termeltünk volna.

A technológia részletek megtalálhatóak a Lajtamag honlapján a Termeltetés rovatfülön belül, a termeltetés feltételiről pedig a cég területi képviselőinél lehet érdeklődni. A fixáras szerződések megkötése elkezdődött, aki részesedni akar a piaci boom előnyeiből, az most jelentkezzen!