Engedjék meg, hogy először magamról szóljak pár szót. A nevem Barthalos Péter, gyermekkorom óta mezőgazdaságban élek. Agrártanulmányaimat a Felvidéken, Révkomáromban végeztem mezőgazdasági szakközépiskolában, majd Mosonmagyaróvárra kerültem, ott szereztem felsőfokú agrárvégzettséget, még osztatlan képzésben. E tanulmányokat folytatva növényvédő szakmérnöki képesítést szereztem, szintén Mosonmagyaróváron. Idehaza, Felvidéken 7 évig agronómusként dolgoztam.

kukorica

Serbilia

Ezzel az előélettel kerültem az Oseva céghez, mint területi képviselő. Szlovákiában a komáromi-, a dunaszerdahelyi-, a galántai járások tartoznak a hatásköröm alá, valamint Magyarország. Az OSEVA nemzetközi piacon egyaránt tevékenykedik a hazai nemesítésű kukoricák kínálatával. Mint tudjuk, Szlovákia termőterülete elég sokrétű az alföldi lankás vidékektől a hegyi, rövidebb tenyészidejű termesztési feltételekig.

Az Oseva kínálatában a gazdák mindenféle termesztési körülmények közé megtalálják az igényeiknek megfelelő, alkalmas fajtát. Ezért szeretnénk az idei évtől a magyar gazdáknak is felkínálni a lehetőséget, hogy a Szlovákiában már jól bevált fajtákat odahaza is sikeresen termeszthessék, természetesen GMO mentesen!

A tavalyi évben Magyarország több pontján is voltak kihelyezett kísérleteink is, kiváló termési eredményeket hoztak. Vállalatunk büszke arra, hogy a fajták nemesítése nem külföldi, hanem hazai szakemberek keze munkája. A vetőmag minőségéért az ISO 9001:2008 minősítési rendszerünk felelős és biztosítja. Nem utolsó sorban a vetőmagjaink iránt a haza piacon, de egész Európa szerte folyamatosan növekszik a kereslet.

Jelenleg a szemre történő termesztés esetén a következő fajtákat kínáljuk: ZE Otis, ZE Adular, ZE Karuzel, ZE Zeamax a Serbilia, Cejih, ZE Zelstar, ZE Hilda, ZE Zelma és újdonságként a ZE Slovakia.

Amennyiben kérdés merült fel Önben, Kedves Olvasó, ne habozzon megkeresni, szívesen állok rendelkezésre.
Elérhetőségeim:
e-mail: p.barthalos@oseva.eu
tel.: +421 904 / 651 – 004

A legkeresettebb fajták:

ZE OTIS (FAO300): korai szemes hibrid, ami a kiváló kompenzáló képességének köszönhetően alacsonyabb tőszám esetén is képes magas termést biztosítani azáltal, hogy az alacsonyabb növényszámot a nagyobb csőnagysággal kompenzálja. Érdekessége a gyors kezdeti fejlődése szárazabb körülmények közt is.

kukorica

ZE OTIS

Cejih (FAO 320): korai univerzális szemes hibrid, ami stabil szárral, megdőléssel szembeni ellenállósággal és gyors vízleadással rendelkezik. Erről a különböző termőterületekről kapott eredmények tanúskodnak, ahol kivétel nélkül a legalacsonyabb betakarításkori szemnedvességgel rendelkezett, körülbelül egy FAO290 tenyészidejű hibridekkel összehasonlíthatóval. Ezáltal alacsonyabb a szárítási költség. Ideális megoldás lehet búza előveteményként, mert időben betakarítható, ezáltal jó magágy készíthető a búzának.

kukorica

Cejih

ZE Zelstar (FAO 330): korai szemes vagy siló hibrid, kiváló, magas termést képes hozni, amit robusztus csőtermésén magas szemsorszáma adja. Ez a nemesítési irányzat azonban nem csak a magas szemtermés biztosítását hivatott biztosítani, hanem a magas zöldtömeget és magas keményítő tartalmat is.

kukorica

ZE Zelstar

ZE Adular (FAO 350): korai szemes hibrid, magas habitussal. Szlovákiai átlagtermése 12,57 t/ha. Kiválóan alkalmazkodik a száraz időjárási viszonyokhoz, mint például a 2013, 2015, és 2017 évek, amikor átlag feletti eredményeket produkált. Kiválóan reagál az intenzív termesztési feltételekre.

kukorica

ZE Adular

ZE Hilda (FAO 350): korai szemes- és silóhasznosítású hibrid. A hatalmas, jól levelesedett növénynek köszönhetően kiváló termést képes elérni. Kiválóan alkalmazkodik a stresszhelyzetekben, kiegyenlített csőnagysággal és szemhozammal stabil terméshozamot képes elérni. Nagyon jól reagál a tápanyag-ellátottságra.

kukorica

ZE Hilda

ZE Zelma (FAO 410): középérésű szemes hibrid, ami nem csak a déli vidékeken, de a magasabban fekvő termőterületeken egyaránt képes nagy, és kiegyenlített csőképzésre, amit jó vízleadási képessége biztosít. Szemtermése magas fajsúlyú.

kukorica

ZE Zelma

ZE Karuzel (FAO 420): középérésű kombinált hasznosítású hibrid, kiváló termésstabilitással a különféle termőhelyi feltételek közt. Előnyeit az állattenyésztő gazdaságok kiválóan tudják hasznosítani, a kombinált hasznosításának köszönhetően stabilan magas silóhozamokat is elér rosszabb, szárazabb körülmények közt is. Ugyanakkor a kedvező feltételek közt szemre történő hasznosításra is alkalmas.

kukorica

ZE KARUZEL

ZE Zeamax (FAO 420): középérésű szemként és silóként hasznosítható hibrid. Ez egy intenzív termesztési körülmények közé kialakított hibrid, ami kiváló kezdeti fejlődéssel rendelkezik. Magas habitusú, sűrűn levelesedett, hatalmas csöveket képző növény. Termését hatalmas csővel képzi, amit alacsony egyedszám, 70 000 növény/ha mellett ér el.

kukorica

ZE Zeamax

Újdonságok:

ZE Slovakia (FAO 450): új, középérésű, szemes hibrid. Közepes magassággal és magas termőképességgel rendelkezik. Kiválóan alkalmazkodik a stresszhelyzetekkel szemben, amit az esetleges szárazság okozhat a növényeknek. Erről árulkodnak a kísérletekben stabilan átlagon felüli eredmények is.

ZE Albertina (FAO 440): új, középérésű, kombináltan hasznosítható hibrid. Azon gazdáknak nemesítve, akik biztonsággal tudni szeretnék a garantáltan magas termést. Különösen jó alkalmazkodó képességgel rendelkezik a különféle termőhelyi feltételek iránt. Magas, jól levelesedett szára biztosítja a magas termést, és a nagy csövek a magas szemarányt a silóban.

Hibrid neve,
termelő
Termésmennyiség
t/ha 14% nedvességtartalom mellett
Cejih (FAO320)
Dávid Máté - Gyomaendrőd 11,8
Mocsai Búzakalász Szövetkezet 11,23
ZE Zelstar (FAO330)
Németh Levente - Szany 11,7
Mocsai Búzakalász Szövetkezet 11,94
ZE Hilda (FAO350)
Dávid Máté - Gyomaendrőd 12,62
PD Zemné 11,67
ZE Adular (FAO350)
PD Zemné 13,57
Mocsai Búzakalász Szövetkezet 12,14
ZE Zelma (FAO410)
Németh Levente - Szany 11,78
PD Komoča 11, 36
ZE Karuzel (FAO420)
Mocsai Búzakalász Szövetkezet 11,8
PD Zemné 11,93
ZE Zeamax (FAO420)
Németh Levente - Szany 12,42
PD Zemné 12,55

A kukoricahibridekről mindent megtudhat a letölthető katalógusból, amelyet ide kattintva érhet el.