Hírek

A McDonald’s hazai ízei

Három évtizeddel ezelőtt nyílt meg az első McDonald’s Magyarországon. Azóta folyamatosan a hazai beszállítói körre támaszkodik az étterem, amelynek ételeibe friss, hazai alapanyagok kerülnek.

A piacozásnak komoly hagyományai vannak. Minden piacnak megvannak sajátos színei, illatai és ízei, amelyekért rajongunk. Viszont legfőképpen azért jkezdjük ott a hétvégéket, mert a piacról a termőföld frissessége, a gondos kezek munkája, a minőség és az odafigyelés jut az eszünkbe. A McDonald’s szeptemberben erre vállalkozott, így 6 városban idézte meg a piacok hangulatát.


A McDonald's Nyugati pályaudvari piaca – fotó: agrotrend.hu

A Meki Minőség Mustrán az érdeklődők testközelből megnézhették, kezükbe foghatták az étteremlánc termékeibe kerülő hazai alapanyagokat, kérdéseiket pedig közvetlenül a termelőknek, beszállítóknak tehették fel.

A McDonald's-ról kevesen tudják, hogy az ételeiben felhasznált alapanyagok nagy része,

  • a csirkehús,
  • a tojás,
  • a hagyma,
  • a méz, 
  • a saláta,
  • a koktél-paradicsom,
  • a ketchup paradicsom, vagy éppen a marhahús

jelentős része hazai termelőktől, gazdáktól származik.


A marhahúspogácsa kizárólag 100% darált marhahúsból készül – fotó: agrotrend.hu

Idén ősszel 6 éttermében, egy-egy napon a McDonald’s Meki Minőség Mustra keretében, személyesen mutatta be alapanyagait és az azokat beszállító gazdákat, cégeket.

A hazai éttermekben felhasznált marhahús ¼-ét hazai gazdák által nevelt marhák adják.

Az alapanyagot a Kovács Róbert által vezetetett gyöngyösi Tendon Kft. szállítja a feldolgozó üzembe.

A McDonald’s szendvicseiben található marhahúspogácsa kizárólag 100% darált marhahúsból készül, csak a kisütés után ízesítik csipetnyi só és bors keverékével.

A marhahúspogácsa elkészítése során semmilyen adalékanyagot, tartósítószert, mesterséges színezéket, vagy aromákat nem használnak. 

A marhahúspogácsa alapanyagát kizárólag kézi csontozással, az állat első negyedéből:

  • nyak,
  • lapocka,
  • szegy,
  • oldalas,
  • hasaalja nyerik.

Becsey Zoltán és Becsey-Sári Anita, az éttermekben kapható szendvicsek és saláták saláta alapanyagait, elsősorban

  • jégsalátát,
  • kisebb mennyiségben római salátát,
  • piros és zöld lollo salátát,
  • radicchio salátát

termelnek a Csongrád megyei Balástyán.


A zöldségesek – fotó: agrotrend.hu

Áprilistól decemberig valamivel több, mint 1 000 tonna saláta terem a földjeiken, melynek közel fele kerül a McDonald’s-ba, túlnyomó részben itthon, de jut belőle

  • Németország,
  • Ausztria,
  • Románia,
  • Lengyelország,
  • Csehország és Szlovákia McDonald’s éttermeibe is.

Kevésbé ismert tény, hogy itthon a Meki terjesztette el a cseresznye-paradicsom salátában történő felhasználását.

Jelentős szerepe volt ebben Dr. Lóczi Jánosnak, aki a paradicsom és cseresznye (vagy sokak által koktélparadicsomként ismert) paradicsomok szakértője, és

áprilistól novemberig, közel 2 hektáron nevel paradicsomot.

Lóczi János egyike azon kertészeknek, akik fűtött, fűtés-nélküli fóliás, illetve üvegházas berendezésekben elindították a korai zöldséghajtatást Magyarországon.

A Lóczi család és vele együtt a Szentesi Gazdaszövetkezet a McDonald’s magyarországi megjelenésétől kezdve szállít zöldségeket az étteremláncnak. Termékeiket Szlovénia, Ausztria, Románia, Lengyelország, alkalmanként még Olaszország éttermeiben is fogyasztják.


A méz Tiszanánáról kerül a teákba – fotó: agrotrend.hu

 Az M és L nem csak pólóméretben létezik. Ezekben a méretekben vásárol tojást a McDonald’s a szigetcsépi központú Capriovus Kft.-től, amely

már több mint egy évtizede a hazai étteremlánc kizárólagos tojásbeszállítója.

A Dr. Németh Zoltán és ifj. Németh Zoltán vezette Capriovus magyar tulajdonú, több generációs hagyományra épülő családi vállalkozás, amely évente 2 millió darab mélyalmos tartásból származó héjas tojással járul hozzá a McDonald’s reggeli termékeihez.

Hagyma nélkül nincs Big Mac és Sajtburger.

Az étterem szendvicseihez szárított formában hozzáadott, első osztályú hagyma Szeged környékéről, valamint Gorzsáról származik. Minden egyes darab a Mezőker Kft. és a termelők keze munkáját dicséri. A Mezőker Kft. 28 éve látja el szárított vöröshagymával a hazai étteremláncot, emellett egész Európában a McDonald’s egyik jelentős beszállítójaként tartják számon.


Az Univer Zrt. 3 évtizede szállítja a Meki – fotó: agrotrend.hu

A ketchupot, a többi szendvics szósszal együtt, az étteremlánc hazai megjelenésétől kezdve, immár 3 évtizede az Univer Zrt. szállítja a Meki részére. A Szentkirály mellett elterülő 170 hektáros mintagazdaságban évente 4200 – 4500 tonna paradicsomot termelnek Kéri Tibor vezetésével.

A Chicken McNuggets 100% hazai csirkemell filéből készül.

Ehhez a népszerű termékhez a kiváló minőségű alapanyagot a Bárány család által vezetett kisvárdai Master Good csoport biztosítja. A fenntarthatósági szempontok alapján legkiválóbb termelőknek adott McDonald’s Mintagazdaság minősítést 2016-ban, a csirkehús-beszállítói között elsőként, a cégcsoport baktalórántházai Baromficoop broiler-telepe nyerte el.

agrotrend.hu / McDonald's

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook