30 éves a Subaru STI

30 éve jelent meg az első Subaru Tecnica International modell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Harminc éve, egészen pontosan 1988 áprilisa óta varázsolják szebbé az autórajongók mindennapjait a Subaru STI modellek.


Egészen 1972-ig nyúlnak vissza a Subaru motorsport gyökerei. A Leone típus kapta az első fecske szerepét, Ausztráliában egy nemzeti raliversenyen indították (ez volt a Southern Cross Rally). Ezután 1980 a következő rendkívül fontos évszám, ugyanis ekkor gondoltak egy merészet és a Rali Világbajnokságra is benevezték a típust, amely az első összkerékhajtású autóként indult ott. A Leone típusnak tehát sokat köszönhetnek a későbbi rali-világbajnokság nézői, szurkolói, hiszen megmutatta, hogy a márka versenyképes lehet a nemzetközi mezőnyben. Ez a tény pedig arra ösztönözte a Subarut, hogy létrehozza az STI (Subaru Tecnica International) részleget, ahol a versenyautókat és később a megnövelt teljesítményű utcai autókat kezdték fejleszteni.
Hirdetés

A leányvállalt alapítójának (Ryuichiro Kuze) vezénylete alatt 1989-ben készült el az első STI modell, a Legacy RS RA.

Módosították a futóművét, a fékrendszerét, illetve a turbófeltöltéses boxermotorjából 220 lóerőt csalogattak elő. Az autó 1989 januárjában megdöntötte az FIA hosszútávú sebességrekordját, miután Arizonában húsz napon keresztül száguldott egy tesztpályán, százezer kilométert megtéve, 223 km/h átlagsebességgel.

Azonban az első STI versenyautót 1990-ben láthatta a közönség világbajnoki raliversenyen. Ráadásul egyből az egyik legkeményebb futamon, a Safary Rally nevet viselőn. Ha jól sejtem, ralirajongók most mosollyal az arcukon gondolnak vissza azokra az időkre, amikor még tiszteletét tette ott a mezőny. Számomra is az év egyik legjobban várt autósport eseménye volt a Kenyában rendezett verseny. Rendkívül hosszú és kemény gyorsasági szakaszokon száguldott a mezőny. Porban, sárban, olykor egzotikus állatok között kanyarogva, lenyűgöző látványt nyújtottak a korszak versenyautói.

Két évvel később, 1992-ben Legacy STI néven a piacra is kiléptek a leányvállalat autói.

Bár akkor még csak limitált példányszámú széria készült a modellből. Még két évvel később az első Impreza WRX STI is debütált, büszkén hirdetve a vállalat filozófiáját, amely szerint a versenyzésnek a sorozatgyártású autók fejlesztését kell szolgálnia. Mindeközben az STI gyári csapatának számító Prodrive leigazolta Colin McRae-t, aki később legendává nőtte ki magát és sokak kedvenc versenyzőjévé vált, talán a határokat kíméletlenül feszegető stílusa miatt is. Rengeteg autót tört össze, ám emellett hozta az eredményeket is.

Eleinte még a Legacy versenyautót vezette McRae, olyan csapattársak mellett, mint Ari Vatanen és Hannu Mikkola. Első győzelme egyben az első Subaru diadal is egy világbajnoki versenyen. Az áttörést Új-Zéland hozta meg 1993-ban. Egy évvel később debütált az Impreza és folytatta a sikeres szereplést. 1994-ben még csak a második helyet szerezték meg vele a konstruktőrök között, ám utána sorozatban három bajnoki cím következett. Végül most úgy áll a helyzet, hogy a Subaru minden más japán márkánál több győzelmet szerzett a WRC sorozatban.

Szám szerint 47 elsőséget gyűjtöttek be, McRae mellett olyan legendássá vált versenyzők segítségével mint Richard Burns, Peter Solberg és Toshihiro Arai.



Visszatérve az utcai autókhoz és a fentebb említett 1994-es Impreza WRC STI-hez, érdemes megemlíteni, hogy valóban versenytechnikát alkalmaztak a lemezei alatt. A WRX Type RA STI néven futó Imprezákba 1995-ben már beszerelték az állítható központi differenciálművet, majd 1998-ban a raliban szerzett bajnoki címeket ünnepelve újra egy különleges szériát mutattak be.

Sajnos csak a japán piacra szánták az Impreza 22B STI modellt, amelyből 400 darab készült.

A hagyományossá vált kék karosszéria és aranyszínű könnyűfém keréktárcsák mellett a két ajtóról ismerhető fel a legkönnyebben a modell legtöbb példánya. A 2,2 literes, 280 lóerős, turbófeltöltéses boxermotorral felszerelt változat hírnevét jól mutatja, hogy még az ifjú autórajongók is előszeretettel választják ki az olyan autós játékokban, mint például a Forza sorozat vagy a Gran Turismo.

2004-ben tovább durvult az STi részleg, hiszen az USA-ban bemutatták a második generációs Impreza 300 lóerős WRX STI változatát, hatfokozatú manuális sebességváltóval. Ebben már 2,5 literes boxermotor teljesít szolgálatot, viszont a formaterve megosztotta a rajongókat. És akkor a harmadik generációról még szó sem esett, amelyet 2007-ben mutattak be. A Subaru ekkor úgy tűnt szakít a szedán karosszériával és ötajtós, ferdehátú autóként érkezett az új Impreza. Persze aztán 2008-ban bemutatták a szedánt is. Viszont még ebben az évben kiszállt sajnos a WRC-ből a márka.

Ám a WRC-ből kivonuló márka szerencsére nem szakított a motorsporttal. A rali után átnyergeltek a pályaversenyek világába és benevezték az új Imprezát a nürburgringi 24 órás versenyre, ahol az SPT3 kategóriát már négyszer megnyerték (2011, 2012, 2015 és 2016 a sikerek évei). Ráadásul 2010-ben a Subaru WRX STI Spec C modellel megdöntötték a szériagyártású szedánok rekordját a Nordschleifén 7 perc 55 másodperces idővel és Tommi Makinennel a kormánykerék mögött.

Emellett belekóstoltak a ralikrossz szakágba, valamint a Brit túraautó Bajnokságba is. Előbbiben már a kezdetektől ott vannak és többek között a népszerű Travis Pastrana is Subaruval indult az amerikai versenysorozatban. A BTCC-ben szintén sztárokat igazoltak, igaz ott a Levorgból épült versenygép, amely már az első évében győzelmet szerzett.

És, hogy mi a jövő? A WRC jelenlegi szabályai nem kedveznek a Subarunak.

Az STI nevet azért nem kell félteni, biztosan velünk marad még jó darabig. Végül következzen egy kis ínyencség az Man-szigetről, amit a Subaru rajongókon kívül minden autóőrültnek érdemes megnéznie, ha még nem látta:
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?