Buick modelleket importálna az Opel

Opel nagyautók Amerikából?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két Opel típus, az Insignia és az Astra legutóbbi J sorozata Buick márkanéven is elérhető, előbbi Regal, utóbbi Verano néven. De vajon fordítva is működik a dolog? Kiderül, mert két Buick Opel emblémával az orrán Európába készül.


Az autóipari legózás nagymestere kétségtelenül a Volkswagen, de határozottan ebbe az irányba mozdult el a Fiat-csoport is a Chrysler, és almárkáinak megvásárlásával. A trükköt azonban mindenhol alkalmazzák, ahol csak lehet, így a General Motors is, amely az amerikai Buick, valamint az európai Opel között építget óceánon, földrészeken átívelő kapcsolatot. Az egymás modelljeinek átvétele gazdasági szempontból remek lehetőség, hiszen nincs duplán költséges fejlesztés, az arculatot befolyásoló kozmetikai kezelés (hűtőmaszkok, lámpák, apróságok igazítása) pedig ehhez viszonyítva csupán filléres tétel. A gazdasági világválság igen súlyosan érintette a GM birodalmat, így minden megspórolt dollárnak és centnek örülnek majd akkor is, amikor az új, J generációs Opel Astra megjelenhet Buick Verano néven, mind az észak-amerikai, mind a kínai piacon. Hasonló a módszer az Insignia-alapú Buick Regal esetében is, ám most arra készülnek a termékfelelősök, hogy ennek fordítottjára, azaz a Buick típusokból készült Opelekre lássunk példát. Anno volt már hasonló próbálkozás, akkor a tengerentúli alapokkal rendelkező Opel Sintra egyterű bizony elvérzett Európában, de mostanra sok minden megváltozott.

Ahogy az Astra és Insignia tesztjeinkben is jeleztük már, az Opel egyértelműen magasabb, mondhatni prémiumos szintre próbál kapaszkodni, ehhez viszont szükségesek olyan modellek is, amelyek feszegetik a kategóriahatárokat, netán új belépést eredményeznek. Az Insigniánál nagyobb személyautóval jelenleg nem rendelkeznek Rüsselsheimben, egy ilyen típus kifejlesztése pedig horribilis összeg, amibe a cég bele is bukhat, ha nagyon mellélőnek vele. Ezt küszöbölné ki az 5 méter feletti Buick LaCrosse limuzin, amelynél maximum néhány helyi ízléshez igazított motorra (elsősorban dízelre) lenne szükség, és persze szolid formai igazításra.
Ugyancsak 5 méter feletti hosszúsággal villant a Buick Enclave, amely egy, az Antaránál jóval nagyobb, akár hét személy kényelmes szállítására is alkalmas szabadidőjármű, és az a hír járja, hogy ez is Opel emblémával kerülhetne piacra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?