Plusz erő híján kanyarvadászatra edzették a Bugatti Divót

Radikálisan új külsőt kapott a Bugatti Divo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alaposan megváltoztatták a Bugatti Chiron kinézetét, az új limitált szériás Divo versenyautónak néz ki, és gyorsabb is a Chironnál versenypályán, úgy, hogy nem erősebb annál.


Sebességrekordok döntésére edzett a Bugatti, ám a Chironnál valami megakadt a folyamatban, és egyelőre nem tűnik úgy, hogy egyhamar elérné a 400 km/h-t, amit a Veyronnak sikerült. Sokkal inkább koncentrálnak arra, hogy az exkluzív luxusautó sportautósan vezethető is legyen, ne csak egyenesben gyorsuljon jól, erről szól a Divo. Külsőre is olyan, mint egy versenyautó, és bár szinte minden egyes részletén változtattak, maradéktalanul nem tudták elfedni a Chiront.
Látványosak az új karosszériaelemek, az oldalsó C-t formáló dizájnelem is megváltozott, ám a lényeg az aerodinamikai újdonságokon van. Hangsúlyos az új hátsó szárny, mely szélesebb a Chironénál, de ugyanúgy aktív és fékezésnél fékszárnyként csapódik függőleges állásba. A hátsó lökhárító diffúzora is tekintélyes, annak közepén négy végen vezették ki a kipufogógázt, fölöttük pedig két új lámpa világít, amire nem mondanánk, hogy egyedi, az Aston Martin évekkel ezelőtt hozott ki nagyon hasonlót a Vulcanon.
Hirdetés

Speciálisan alakították ki a motortér fedelét, valamint az első lökhárítót és az első sárvédőket, melyre versenyautókat idézően kerültek szellőzők is a kerekek fölé. Karakterében mindenképp jól megkülönböztetik az új első fényszórók a Chirontól, a C-betűt formáló menetfényekkel teljesen más arcot mutat. Motorja maradt az 1500 lóerős, 8,0 literes W16-os négyturbós benzinmotor, és a Divo végsebessége is "viszonylag kevés", 380 km/h-ban maximalizálták, ám most nem is ezen van a hangsúly, hanem a vezethetőségen.
Javítottak a kormányzáson és a gázreakción, áthangolták a futóművet, kidobtak olyan fölösleges kiegészítőket, mint az utastér tárolórekeszei, továbbá pár elemet könnyebbre cseréltek. 35 kiló mínusz lett az eredménye, az aerodimanikai elemeknek köszönhetően pedig akár 90 kiló plusz leszorítóerő. A Divo ezzel akár 1,6 G-s erőt is terhelhet az utasokra kanyarban, valamint 8 másodpercet ver a Chironra a Nardo versenypályán. Persze bent sem maradt érintetlen, egyértelműen jelezték, hogy a sofőrről szól, világoskék lett a vezető oldala és egyszerű szürke az utasé. A Divo a Bugatti kézzel készített autóinak állít emléket és csak egy szűk szériában kerül összeszerelésre, 40 darab készül belőle. Újkori ára már nem is túlzottan mérvadó, hiszen az összes elkelt a bemutató pillanatában. Így már csak az lesz kérdés, hogy az 1,6 milliárd forintnak megfelelő összegért megszerzett autót mennyiért adják majd tovább tulajdonosaik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?