Agárdy Ákos tehetséges, szépreményű jégkorongkapusként indult Kanadába

Kik voltak a barátaid és a kedvenc pályatársaid?

– Pozsgai Tamás a legjobb gyerekkori barátom, de rajta kívül sokakra emlékezem szívesen vissza, de nem mondanék neveket, mert félek, hogy valakit kihagyok, abból pedig sértődés lehet. Az idősebbek közül együtt játszottam Lencsés Tamással, Ladányi Balázzsal, Erdősi Péterrel, sőt, még Vargyas Lászlóval is. Úgy érzem, a dunaújvárosi jégkorong aranykora volt az akkori, és ezek a játékosok tették azzá.

A legjobb közegben készültél a profiéletre, mégis Kanadát választottad.

– Ez valahogy így alakult. Igazából nem arról volt szó, hogy kimegyek, és kipróbálom az ottani hokit, hanem így sikerült. Azért mentem, hogy körülnézzek, lássam a Niagara-vízesést és a tűtornyot. Végül mégis jött egy ottani lehetőség, és arra gondoltam, miért ne? Senkit sem akarok vele megsérteni, de remek döntés volt. Tizenhét és fél éves voltam.

Pályafutás

Agárdy Ákos 1988. december 22-én született Dunaújvárosban, ahol hatévesen kezdett el jégkorongozni Kercsó Árpádnál. Egy év után választotta a kapusposztot, kapusedzője Váradi Csaba volt. Kercsó Árpádnak a Dunaferrtől való távozása után Vladimír Matejov, majd Dusan Kapusta lett az edzője. A Dunaferr-rel minden korosztályban bajnoki címet szerzett, és tagja volt mindegyik korosztályos válogatottnak, amelyekkel több világbajnokságon is részt vett. Tizenhat évesen Pat Cortina meghívta a felnőttválogatott keretébe.

Korosztályának tagjai voltak Dunaújvárosban – többek között – a ma is játszók közül Hetényi Zoltán, Berta Ákos, Nagy Gergő, Hegyi Ádám, Benk András, Hüffner Adrián, Mestyán István, Azari Zsolt, Galanisz Nikandrosz, Magosi Bálint és Pozsgai Tamás is. Kanadában a Collingwood Blues-ban két szezont játszott az OPJHL-ben, majd egyet a Port Hope Predators-ban. Miután nem sikerült az NHL-be kerülnie, úgy döntött, nem költözik át az USA-ba alsóbb ligákban játszani, és nem is jön vissza Európába, hanem az üzleti életet választja.

Mit kellene tennie egy hasonló korú fiatalnak, aki követne téged az ottani hokivilágba?

– Azt, hogy ne higgye el senkinek a károgását, mert ilyenkor mindenki szeret okoskodni. Azt mondják, semmi esélyed, azt is, hogy mi magyarok mindig el vagyunk nyomva, és mindenkinél rosszabbak vagyunk. Pedig itthon háromszor annyi jégidőnk van, sokkal több pénzt kap az utánpótlás, mint Kanadában. Ne hagyd, hogy megállítsanak, csak menj az álmaid után! Vágj bele, ne félj attól, hogy senki sem tudja, hogy hol van Magyarország! Aztán majd meglátják, hogy jobb vagy, mint aki ott született. És akkor nagyobb esélyed van a bekerülésre, mint egy kanadainak.

Annak idején azért szurkoltam, hogy egyszer csak az NHL-be kerülj…

– Nahát, oda nem kerültem be. Pedig közel voltam hozzá, 2007-ben rajta voltam az NHL draftlistáján, de végül egyik klub sem szerződtetett. Kanadában úgy mondják, több esélyed van megnyerni az ötöst a lottón, mint az NHL-be kerülni, de semmi sem lehetetlen. Ezzel nem kell foglalkozni, csak a kemény munkával és a komoly edzésekkel. Van néhány dollárban multimilliomos sztár, akik ellen még magyar színekben játszottunk, tehát ha nekik sikerült, másnak is bejöhet.

Ki tanított meg az ottani ésszel gondolkodni?

– Az első segítségem a nagybátyám volt, aki még 1986-ban disszidált. A további lépések úgy jöttek, ahogy megpróbáltam asszimilálódni az ottani életbe. Magamtól is sok mindent észrevettem és megtanultam. Ez a legfontosabb.

Kemény meló ott jégkorongozni?

– Azt azért nem mondanám, mert nagyon sok keményebb melót ismerek a hokinál. Persze, oda kell figyelni az edzésekre, és hogy az ember jó kondícióban legyen. Ez egy életforma. Fölkelsz, elmész edzésre, kondizni, egy kicsit nyújtogatsz, focizol egyet, interjúkat adsz, a csajok imádnak. Ez egy nagy show. Egy építőipari munkás, a burkoló, a szobafestő, vagy egy ügyvéd, az orvos és a tanár diplomájának a megszerzése, és az ő munkájuk, az az igazán kemény dolog, és még a konkurencia is nagyobb náluk. Lehet, hogy azért is gondolom ezt, mert nekem a tehetségből jól jöttek ki a dolgaim.

Meddig jutottál el a hokiban?

– Junior A, ez ott a másodosztályt jelenti. Ahol a mostani nagy sztárok közül John Tavares és Sam Coast volt, én az alatt egy ligával játszottam. Kulcsjátékosként erről a szintről is szinte garantált az NHL, és ha az nem megy, jön az USA-ban az egyetemi liga, ahol játszva, tandíjmentesen elvégezheted az egyetemet, négy évig megcsinálod a pénzedet, és megszerzed a diplomádat. Utána kezdhetsz egy új életet. Az itthoni egykori pályatársaim még a jégen vannak, én korábban kiszálltam. Már ritkán lépek a pályára. Az én döntésem volt.

Tizenkét év után milyen ez az ország, vagyis a magyar?

– Nekem nem savanyú a szőlő, és az a bizonyos pohár félig tele van. Jól érzem magam itthon is. Az első két nap egy kicsit furcsa volt, hiszen bele kellett rázódni a dolgokba. Tinédzserként mentem el, és valóban szinte kívülállóként tértem vissza. Találkoztam a régi haverokkal, csapat- és osztálytársakkal, a tanárokkal is, és látom, mindenki jól és rendben van. Mondhatjuk úgy is, kellemes csalódás volt a hazatérésem. Kanadában is nagyon sok kisváros van, akárcsak itt a miénk, de én Torontóban, egy metropoliszban élek. Azonban nagyon is jól tudom, honnét indultam el. A kis város, mint Dunaújváros, hangulatosabb, barátságosabb, mint egy nagy. Itt köszönünk egymásnak, és ha beszélgetünk, egymás szemébe nézünk. Nincs benne a nagyvárosi pörgés. Ezek mind pozitívumok, és ezért vannak itt szívesen a külföldi játékosok is.

Most mi a munkád?

– Átvettem a nagybátyám cégét, egy belsőépítészeti vállalatot, és annak vagyok a vezetője. Jól megy.

Hogy sikerült az akklimatizálódásod Kanadában, amikor kikerültél?

– Az nem volt egyszerű. Masszív, kemény telek, rövid nyarak, de egy-két év után belerázódik az ember. Most ott is különleges az időjárás, mert például, amikor karácsony előtt hazaérkeztem, itt hidegebb és a hó is nagyobb volt, mint To­rontóban.

Újabb tizenkét év múlva térsz haza?

– Azt azért nem gondolom. Szeretnék minél hamarabb hazajönni, mert nagyon tetszett minden, amivel találkoztam.

Ugye te egy sportos, mondhatni jégkorongos családból származol?

– Így van, hiszen a Kanadában élő nagybátyám, Tibor Miskolcon, majd Ausztriában is jégkorongozott. Az édesapám, Csaba is Miskolcon, a Kinizsiben kezdte a jégkorongot, és ott közönségkedvenc volt. A negyvennyolcas mezszámban játszott, mert az ötvenhatost nem engedték neki a szocialista rendszerben. Válogatott is volt. Miskolcról a Ferencvárosba került, majd onnan Dunaújvárosba. A kanadai unokatestvérem, Agárdy Tye Ottawában az egyik főiskolás ligában kapus, és kapus egy másik unokatestvérem is, Agárdy Adrián. Ő még junior korú, de már a DVTK Jegesmedvék harmadik számú hálóőre a szlovák Extraligában.