Elviselhetetlen a szúnyoghelyzet: itt folytatódnak a gyérítések

HelloVidék   
  Megosztom
Elviselhetetlen a szúnyoghelyzet: itt folytatódnak a gyérítések

Az elmúlt hetekben minden eddiginél intenzívebb védekezés zajlott a szúnyogok ellen. Számos olyan területen volt beavatkozás, ahol a korábbi években nem volt jelentős szúnyogártalom. A múlt héten Budapesten és 396 település belterületén, összesen 123 ezer hektáron léptek fel a szakemberek a vérszívók ellen. A Duna mentén további kezeléseket végeztek a Szigetközben, Dunaújváros, Baja és Mohács térségében. Folytatódott a gyérítés Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében, valamint a csornai régióban, Székesfehérváron, Sopronban és a környező településeken, illetve a Tisza-tónál és a Balatonnál.

A program indulása óta összesen 1343 településen volt központi, a katasztrófavédelem által irányított szúnyoggyérítés, eddig összesen 611 ezer hektárnyi területet kezeltek a szakemberek. Ezen a héten további 418 településen, valamint 4 budapesti kerületben, több mint 100 ezer hektáron lépnek fel a szúnyogok ellen.

A következő időszakban az elmaradt beavatkozások pótlásán kívül Békés és Zala megyében, a Dunakanyarnál, Szekszárd térségében, a Dráva és az Ipoly mentén lesz intenzív gyérítés. Ezek mellett számos olyan – Pest, Fejér, Baranya és Somogy megyei – településen is csökkentik a vérszívók számát, amelyeken korábban nem volt szükség beavatkozásra. Az érintett települések értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint az alábbi linken is nyomon lehet követni a heti program részleteit.

Az OKF azt írja, hogy a kezelésekhez használt irtószer az alacsony dózisnak köszönhetően csak az érzékenyebb repülő rovarokra van hatással, melegvérűekre, így emberre és háziállatokra nem jelent veszélyt, a növényeket nem károsítja.

A csapadékos idő után közvetlen környezetünkben számos, a csípőszúnyoglárvák számára kifejezetten kedvező kisebb pangó vizek alakulhattak ki. Arról, hogy milyen módszerekkel lehet a ház körül csökkenteni a szúnyogok számát, a Nemzeti Népegészségügyi Központ készített plakátot és egy tájékoztatót.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szúnyog

gyérítés

irtás

szúnyoggyérítés

szúnyoghelyzet

okf

katasztrófa