Győrfi Pál házasság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tíz év után, idén tavasszal Isten színe előtt is örök hűséget fogad egymásnak Győrfi Pál és neje, Adrienn. A Mentők szóvivője szeretné, ha a mennyországban is egy pár lehetnének majd, így a tíz évvel ezelőtti polgári esküvőjüket egyházi szertartással is megpecsételik.

"Hivatalosan már tíz éve házasok vagyunk Adrival, de Isten szemében még nem vagyunk egy pár. Mi viszont örök időkre együtt szeretnénk maradni, így most eljött az ideje annak, hogy az ő színe előtt is megmutatkozzunk. Szeretném, ha egyszer, amikor véget ér az életünk, és a mennyországba kerülünk – mert remélem, oda kerülünk –, ott is egy párként kezelnének minket. Milyen lenne már, ha odafönn azt mondanák: »kérem, ezt mi nem tudtuk«, és külön kellene ülnünk?" – magyarázta a Borsnak Győrfi.

Forrás: Polyak Attila/Origo

"Az esküvőt, illetve a házasságrendezésünket – a katolikus egyház ugyanis így nevezi – egy fővárosi templomban, szűk családi, baráti körben, tavaszra tervezzük. Bár lehet, mégsem lesz annyira szűk, ahogy számolgatjuk a családtagokat (...) Adrienn-nel tizennégy éve találkoztunk először, és azóta igazán, szívből szeretjük egymást. Éreztük, hogy együtt szeretnénk tölteni az életünket, anyakönyvvezető előtt összeházasodtunk, majd jöttek összetartozásunk gyümölcsei, Ádám, Aliz és Lilla. Mindig terveztük a templomi esküvőt, de három gyerekkel valahogy telt-múlt az idő, feszített volt a tempó, és most éreztük úgy, hogy itt az idő, lépnünk kell" – tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.