Mel Watts négygyermekes édesanya megmutatta szülés utáni hasát

has édesanya bőr szülés Mel Watts család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már négy gyermeknek adott életet Mel Watts, a legkisebbet két évvel ezelőtt hozta világra. Közösségi oldalán most egy igencsak őszinte fotón mutatta meg, hogyan fest a teste ennyi idővel a szülés után.

Bloggerként tevékenykedik a négygyermekes édesanya, Mel Watts. Mint mondta: rengeteg nyomás nehezedik az édesanyákra. A legtöbben azt várják tőlük, hogy anyaként és feleségként is száz százalékot nyújtsanak, emellett pedig azonnal nyerjék vissza az alakjukat – írja a Metro.

Mel Watts most őszintén szerette volna megmutatni az édesanyáknak, hogy két évvel legkisebb gyermeke születése után sem sikerült teljesen visszanyernie az alakját. Hasán még mindig akad lógó bőr, ennek ellenére igyekszik magabiztos lenni.

„Fogadd el magad úgy, ahogy vagy, ha pedig nem tetszik, javítsd meg. Ez lehet a helyes gondolkodásmód is” – írta az édesanya.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BRB just waiting for my pre baby body to bounce back - two years later (well actually 12 years) Oh and I’ll also love my old set of jugs to return to say 16 year old ones if that’s okay. And whilst we’re at it I’d love my teenage mental health to flick itself right in there too, the IDGAF mind would be absolutely trick right now. ITS NOT COMING BACK, NONE OF IT. I get so angry and fired up when I see people writing about bouncing back post baby. You’ll never ever ever be the same body or mind after you’ve had a baby. It’s gone. Just like your ability to stay up all night and feel fresh the next day. We set so many up for failure because they feel like they need to bounce back, they need to get back to their pre baby selves. Sheesh I’d love my husband to bounce back post birth too, but he ain’t and no one is telling him he should. The reality is that’ll he’ll never be the same either. We either bare the scars on the outside or feel the changes on the inside. Not one person has walked out or been wheeled out of birth the same as they went in. We except we can just go back to our past selves as we cradle our future. Embrace the what the heck you have, if you don’t like it, fix it. With the right mindset you could love the person you are right now, and if someone’s telling you differently - do you really need that? It takes time to like you, but once you do you’ll see that you aren’t actually that bad. And in my case you’ll realise your sense of humour and stunning set of abs will get you the tribe of friends you deserve - including being my own friend!

the modern mumma - Mel Watts (@melwatts) által megosztott bejegyzés,

Megszületett Gulácsi Péter kisfiahttp://www.life.hu/csalad/20190624-megszuletett-gulacsi-peter-kisfia.htmlMegszületett Gulácsi Péter és felesége, Diána első gyermeke. CsaládOrigoMihalik Enikő megmutatta, hogyan nézett ki gyermekkorábanhttp://www.life.hu/csalad/20190618-mihalik-eniko-megmutatta-hogyan-nezz-ki-gyermekkoraban.htmlCsodás képeket oszt meg magáról időről időre Mihalik Enikő magyar modell. Most egy gyermekkori csemegével készült, megmutatta, hogyan festett babakorában. Család--Minden anyának szüksége van három nap egyedüllétre, állítják a pszichológusokhttp://www.life.hu/csalad/20190621-minden-anyanak-szuksege-van-3-nap-egyedulletre-allitjak-a-pszichologusok.htmlAzzal nem árulok el nagy titkot, hogy az anyákra nehezedik a legnagyobb felelősség és teher. Ez persze az esetek többségében édes, mégis megterhelő. Az anyaságot úgy is definiálhatnánk, mint egy 24 órás munkát, amely jelentős érzelmi stresszel jár. Épp ezért javasolják a pszichológusok, hogy időnként menjenek szabadságra. CsaládOrigoBenke László és özvegye még sok közös dolgot tervezetthttp://www.life.hu/csalad/20190622-benke-laszlo-es-ozvegye-meg-sok-kozos-dolgot-tervezett.htmlElbúcsúztatták a nemrégiben elhunyt Benke László mesterszakácsot. A család, a barátok és tisztelői lerótták kegyeletüket, özvegye zokogva kísérte a koporsót. Család--Megmutatta meztelen babapocakját Antal Timihttp://www.life.hu/csalad/20190621-megmutatta-meztelen-babapocakjat-a-varandos-antal-timi.htmlAntal Timi megmutatta gömbölyödő babapocakját. CsaládOrigoEva Longoria különleges első születésnapot szervezett a kisfiánakhttp://www.life.hu/csalad/20190621-eva-longoria-kulonleges-elso-szuletesnapot-szervezett-kisfianak.htmlPontosan egy évvel ezelőtt született meg Eva Longoria első gyermeke. A kisfiúnak különleges születésnapot szerveztek a szülők. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.