Áder János megfúrta a kútfúrásról rendelkező törvény módosítását

A köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz küldte a vízgazdálkodási törvény módosítását. Az Országgyűlés által július 20-án elfogadott, ki nem hirdetett jogszabály alapján nem kellene engedélyeztetni és bejelenteni a 80 méternél sekélyebb, és csupán a házi vízigényt kielégítő kutakat. Az alkotmánybírósági beadványban az államfő azt írja, a jogszabály az ivóvízbázis jelenlegi állapotát és védelmét tekintve visszalépésnek minősül, ez pedig sérti az alaptörvényben is garantált egészséges környezethez való jogot.

A Magyar Távirati Iroda írta meg, hogy előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte vizsgálatra Áder János köztársasági elnök hétfőn a vízgazdálkodási törvény vízkivételekkel összefüggő módosítását. Áder János álláspontja szerint az alaptörvényben deklarált jogállamiság és az abból következő jogbiztonság követelményét is megsértette a törvényhozó, mert nem tartotta be a jogalkotási törvény előzetes hatásvizsgálatra és a jogszabály-tervezetek véleményeztetési kötelezettségére vonatkozó előírásait.

A vízgazdálkodási törvény módosítása kifogásolható a köztársasági elnök szerint - ez érinti a fúrt kutakat is
A vízgazdálkodási törvény módosítása kifogásolható a köztársasági elnök szerint – ez érinti a fúrt kutakat is

A köztársasági elnök azt is kifogásolta, hogy a jogszabály “bianco” felhatalmazást ad a kormánynak a szabályozásra. A dokumentumban az államfő leírta: a víz, az ivóvíz az emberi élet alapja, véges mennyiségben rendelkezésre álló, az alaptörvény által védett természeti kincs, amely elengedhetetlen az egészséges környezethez való jog érvényesüléséhez, és ezt sérti a törvény.

Áder János a ki nem hirdetett törvény szerinte “szakmailag alá nem támasztott, hatástanulmányokkal nem igazolt” azon paragrafusát kifogásolja, amely 80 méteres mélységig mennyiségi korlátozás nélkül megengedi vízi létesítmény engedély nélküli létrehozását és egyben az ellenőrzés nélküli vízhasználatot.

Az AB szerint a már elért védettségi szint csökkentése nem egyeztethető össze az alaptörvénnyel

A politikus úgy véli, hogy a törvényhozó nem indokolta meg, miért kell eltérni a hatályos szabályozástól, miszerint ma Magyarországon 50 méter a talajvízbázis mélységi határa, és eddig a mélységig engedéllyel vagy bejelentési kötelezettség mellett fúrhatók mezőgazdasági célú vízkivételt biztosító talajvízkutak. Ráadásul az AB több határozatában is úgy értelmezte: a már elért védettségi szint csökkentése nem egyeztethető össze az alaptörvénnyel – érvelt az államfő. Kitért arra is, hogy a törvény kormányrendeletre bízza az engedély és bejelentés nélkül megkezdhető és folytatható tevékenységek körének, a bejelentés tartalmi elemeinek és a hatósági ellenőrzésnek a szabályozását, de nem határozza meg annak biztosítékait. A témában tavaly itt írtuk korábban, hogy visszavonulót fújtak, könnyítettek a kútfúrás szabályain.

Az országgyűlési döntés lehetőséget adna arra is, hogy a korábban engedély nélkül létesített kutak utólagos fennmaradási engedélyt kapjanak bírság kiszabása nélkül. Az érintett tulajdonosoknak 10 évük lenne arra, hogy legalizálják a helyzetet. A beadvány sorsáról az Alkotmánybíróság soron kívül, de legkésőbb 30 napon belül határoz – ez a határidő pedig ma jár le.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Hasznos tanácsok a kerti munkákhoz Elérkezett az igazi nyár, s ahogy az lenni szokott, a kertésznek viharokkal és rekkenő hőséggel kell számolnia. Ezekben a hetekben a betakarítás, vala...
Palántanevelési tippek Ugyan még csak lassan, de közeleg a tavasz, így sokan palántanevelésbe kezdenek. Sok örömünk lehet a folyamat közben, de sok bosszúság is érhet! Cikkü...
Öntöznének a gazdák, ha lenne rá lehetőségük... Jelen pillanatban 130 ezer hektáron tudnak a gazdák öntözés mellett növénytermesztéssel foglalkozni, de ez még nem ideális. Egyre több öntözési igénny...
Többen kaphatnak kárenyhítő támogatást! Nőtt a mezőgazdasági kibocsátás súlya; április végén orosz állategészségügyi vizsgálat lesz Magyarországon; öntöznének a gazdák, ha lenne elég víz. Ag...
A gazdaságos zöldségtermesztés alapja Régen, dédapáink idejében még megkülönböztették a zöldségeket aszerint, hogy termeszthető-e öntözés nélkül, vagy sem. A mai intenzív gazdálkodás melle...