A 68 éves nő és 39 éves fia 2013-ban öröklési szerződést kötöttek egy békéscsabai idős férfival, ebből kifolyólag járni kezdtek annak Békéscsaba, Kazinczy lakótelepen található lakásához. A társasház lépcsőházában egy ott lakó idős, nyugdíjas házaspárt is megismertek, és a sértettek bizalmát elnyerve 2013 júniusától 2014 januárjáig több részletben összesen 2 millió forintot csaltak ki tőlük különböző ürügyekkel, így lakásuk tehermentesítésére, az eltartásukban álló személy ellátására, adósságainak kiegyenlítésére, majd temetési költségekre hivatkozással. Azt ígérték, hogy vissza fogják fizetni a kölcsönöket, ez azonban nem állt szándékukban. 2015 nyarán ismét felvették a kapcsolatot a sértettekkel és további kölcsönöket - több, mint 500 000 forintot - kértek tőlük arra hivatkozva, hogy azok segítségével korábbi tartozásukat rendezik, erre azonban most sem került sor - kezdi a történet leírását a járási ügyészség.

A 39 éves fiú aztán 2017 tavaszán összejött egy 29 éves pécsi nővel és őt is bevonta a csalások elkövetésébe. Az anya és a fia elhitették a nyugdíjas párral, hogy a házukat értékesíteni fogják és abból kifizetik korábbi tartozásaikat. Vevő viszont nem volt, helyette a fiú az élettársát mutatta be a álnéven mint érdeklődőt. Így hamis személyigazolvány felhasználásával 900 000 forint kölcsönt kért és kapott az idős pártól, amit arra kért, hogy külföldi örökségéhez hozzájuthasson. A kölcsönt nem adta vissza, de a nő ezt követően is tartotta a kapcsolatot a sértettekkel, elmondta nekik valós személyes adatait, a bizalmukba férkőzött és 6 hónap alatt további 16 millió forintot csalt ki tőlük hamis ürügyekkel, így átutalási költségre, illetékre, állami támogatás igénylésre hivatkozással.

A Békéscsabai Járási Ügyészség a két nő és a férfi ellen jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat. A járási ügyészség vádiratában a 29 éves nővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy a bíróság tiltsa el a közügyek gyakorlásától, míg a 68 éves nőt és a 39 éves férfit felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje; az okozott kárt is meg kell a vádlottaknak térítenie. Az eljárás a Békéscsabai Járásbíróságon folytatódik - zárja közleményét a vádhatóság.