Nagyberuházást valósít meg egy svájci cég

Szolnok, 2019. szeptember 18.
A Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. több mint 3 milliárd forintos beruházással épülő új forgóvázüzeme Szolnokon 2019. szeptember 18-án. A fejlesztéssel a korábbi szolnoki cukorgyár területén az eddigi 250 forgóváz
Szolnok, 2019. szeptember 18. A Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. több mint 3 milliárd forintos beruházással épülő új forgóvázüzeme Szolnokon 2019. szeptember 18-án. A fejlesztéssel a korábbi szolnoki cukorgyár területén az eddigi 250 forgóváz nagyjavítását és gyártását lehetővé tevő éves kapacitás idén 400-ra, jövőre pedig 800-ra emelkedik. MTI/Mészáros János
Vágólapra másolva!
A fejlesztéssel a korábbi szolnoki cukorgyár területén az eddigi 250 forgóváz nagyjavítását és gyártását lehetővé tevő éves kapacitás idén 400-ra, jövőre pedig 800-ra emelkedik - közölte a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. ügyvezető igazgatója.
Vágólapra másolva!

Roger Wey a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a tervek szerint év végén megkezdődhet a termelés a Stadler új forgóvázüzemében. Hozzátette: a beruházás jelenlegi ütemében megépül egy 8 ezer négyzetméteres üzem, amelyből 7 ezer négyzeteméteren a termelés, ezer négyzetméteren irodai munka folyik majd.

A szolnoki üzem jelenleg 1800 négyzetméteren működik, így a technológiai fejlesztés óriási növekedési lehetőségeket biztosít a vállalat számára - fűzte hozzá.

A beruházásról szóló döntést a Stadler 2018 tavaszán hozta meg, amely során a vállalat nem csak a termeléshez szükséges rendelkezésre álló területet növeli, hanem 1 milliárd forint értékben technológiai fejlesztéseket is végrehajt.

A Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. több mint 3 milliárd forintos beruházással épülő új forgóvázüzeme Szolnokon Forrás: MTI/Mészáros János

A beruházás jelenlegi ütemének összértéke meghaladja a 3 milliárd forintot, és harminc új munkahelyet teremt.

A Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. árbevétele tavaly 8 milliárd forint volt, ebből a forgóvázüzem 5,2 milliárd forintot hozott. Idén az első nyolc hónapban a kft. árbevétele már 8,5 milliárd forint volt, ebből a forgóvázüzemé 6,4 milliárd.