Orbán Viktor halálát kívánja Karácsony Gergely pécsi politikustársa

Ágoston Andrea, pécsi politikus, Mindenki Pécsért Egyesület
Vágólapra másolva!
A miniszterelnököt egy sírgödörbe lökve ábrázoló posztot terjeszt Karácsony Gergely és Mellár Tamás, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének politikustársa. Az önkormányzati választásokon a Mindenki Pécsért Egyesület (MPE) jelöltjeként induló Ágoston Andrea a gyereket vállaló kismamákat korábban „ellőrobotoknak" nevezte - írja az esetről elsőként beszámoló Pecsma.hu alapján a Ripost.
Vágólapra másolva!

Ágoston Andrea többször is posztolt már Orbán Viktor miniszterelnök halálával kapcsolatosan. A közösségi oldalán megosztott például olyan felvételt, amin a kormányfőt úgy ábrázolják, hogy egy sírgödörből próbál kijönni, miután a felette állók belökték. A képre azt is írták: „Nix ugribugri, Viktor. előbb a vádlottak padja".

Forrás: Pecsma.hu

Egy másik bejegyzésében pedig a „Meghal Orbán Viktor és menne már a mennyországba" című cikket megosztva egyszerűen csak azt írta: „Szuper".

Forrás: Pecsma.hu

Karácsony Gergely és Mellár Tamás párttársa most Gyurcsányék helyi politikusaival együtt indul a pécsi önkormányzati választásokon és ezzel a perverz módszerrel próbál támogatókat szerezni. Korábban „irigylésre méltóan szellemesnek" minősítette önmagát, amikor

a több gyereket vállaló kismamákat „ellőrobotoknak" nevezte.

Ágoston Andrea Forrás: Youtube

Sőt, még fokozta a kismamák alázását, amikor egyet értett azzal, hogy a „kismamák gyermekeket állítanak elő és pulyákat potyogtatnak". A családvédelmi akciótervet egyszerűen aljasnak nevezte.

Karácsony Gergely, Mellár Tamás, de a Párbeszéd egyetlen testülete vagy vezető politikusa sem határolódott el a hosszú ideje terjesztett, a napokban ismételten megosztott poszttól.

Ágoston Andrea annak a csoportnak a tagja, amelyben jellemzően Gyurcsány Ferenc egykori és jelenlegi pártjainak, a DK-nak és az MSZP-nek a politikusai vannak túlsúlyban. Ők a Mindenki Pécsért Egyesület (MPE) színeiben indulnak majd, hogy irányíthassák a várost, polgármesterjelöltjük pedig az a volt erőmű-igazgató, akinek regnálása alatt több százezer tonnányi fát égettek a pécsi erőműben.