Milliós adomány gyűlt össze az árvíz sújtotta Egerszólátnak és Novajnak

Vágólapra másolva!
Milliós pénzadományt gyűjtött össze a nyári villámárvíz által sújtott két Heves megyei településnek a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége: Egerszólát és Novaj emellett a kormány vis maior keretéhez is kérelmet nyújtott be - jelentette be szerdán Egerben Nyitrai Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott.
Vágólapra másolva!

A politikus a sajtótájékoztatón helyi katasztrófának nevezve a történteket köszönetet mondott a védekezésben és a helyreállításban résztvevőknek. Közölte: a kárfelmérések, igénybejelentések befejeződtek,

a védekezés, valamint a helyreállítás kiadásai a megyében meghaladják a 350 millió forintot.

Jelezte: Sirok 66 millió forintot kapott a kormány vis maior keretéből, Egerszólát 100 millió forintos, Novaj pedig 38 millió forintos kérelmet nyújtott be a kabinethez. A remélt kormányzati segítség mellett azonban ilyen helyzetben összefogásra és civil segítségnyújtásra, támogatásra is szükség van - húzta alá, megjegyezve: a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége e téren példa értékű munkát végzett.

Szőnyi Kinga, a szervezet elnöke arról beszélt, hogy Magyar családok az árvíz- és viharkárosultakért címmel hirdették meg adománygyűjtő akciójukat, amellyel a nyáron viharkárt szenvedett Szabolcs megyei és a villámárvíz sújtotta Heves megyei településeken igyekeztek segíteni.

A felhíváshoz 12 szervezet és vállalkozás csatlakozott,

felajánlások még a határon túli területekről is érkeztek. Közéleti személyiségek, művészek, sportolók is az ügy mellé álltak - hangsúlyozta. Az elmúlt hónapokban összegyűlt

több mint 2,5 millió forint

ugyanakkor csak csepp a tengerben - fogalmazott. A pénzt végül a Református Szeretetszolgálat Alapítványon keresztül a leginkább rászoruló Egerszólátnak és Novajnak utalják át - mondta.

Juhász Attila Simon, a Heves megyei közgyűlés elnöke felidézte: június 23-án 17 Heves megyei településen okozott súlyos károkat a vihar és a hirtelen lezúduló eső. A legjelentősebb kiadásokkal Bükkszéken, Sirokon, Egerszóláton és Novajon járt a védekezés, majd a - helyenként jelenleg is tartó - helyreállítás.